Nagyon szeretem Csurkát. Sajnálom, hogy nem írt tovább a rendszerváltás után. (És azóta nem is került színre darabja)(Vagyis írt, de nem szépirodalmat, a blog pedig csak arról szól.) Okos, szellemes és – aki nem olvasott tőle semmit, annak számára talán meglepő módon – rengeteg szeretettel ír.

Ennyi tehát a Zíróról.

A kötetben két kisregény található, a második a kardos, arról tehát később. Az első címe: „A csodaló” és Kincsem történetét meséli el röviden: hogy kezdett versenyezni, mit jelentett egy világbajnok ló akkor Magyarországnak. Csurka nagyon szereti a lovakat, a lóversenyt és mindig jó hallgatni / olvasni, ahogy valaki mesél arról, amiért odavan. (Télen délután 5-től 7ig pl jó volt Pápai tanárurat hallgatni, mert nem annyira előadáson éreztem magam, hanem hallgattam, ahogy egy okos ember a szakmájáról mesél, amit nagyon szeret. Oook vége.)

Szóval akit kicsit is érdekelnek a lovak, az még olvassa el Rákosi Gergellyel közösen írt könyvét is, „Így, ahogy vagytok” a címe. Mert jó.

A kard.

Házaspár ráakad Bécsben a pallosra, mellyel Frangepánt és Zrínyi Pétert lefejezték. Pénzzé teszik mindenüket, hazahozzák, itthon pedig huzavona, gyanakvás, üldöztetés, kiközösítés. Mondhatnám, hogy a letűnt világ, meg milyen érdekes, de az igazat megvallva teljesen rosszul lettem, mire végigolvastam. Valahogy annyira kivan a tököm a mai Magyarország ocsmányságával, hogy a 30 évvel ezelőtti ocsmányságoktól is elfog a hányinger.

2007-ben miket tudna írni Csurka...

A filmet még nem láttam, ha megy a Filmmúzeumon, majd felvetetem valakivel.

Kedves gyerekek! A politika nem úri huncutság dolga!