Kínlódtam annak idején, mikor először olvastam a könyvet, hogy találó fordítást ötöljek ki a „Neverwhere” szóra, de a „Sosehol” volt a legjobb, amivel elő tudtam rukkolni, így aztán nem erőltettem tovább.

Richard Mayhew egy teljesen átlagos figura, Londonban él, tökéletesen érdektelen munkát végez és úgy gondolja, szerelmes a barátnőjébe.

Míg. Egy napon.

Richard egy Door nevű sebesült lányt talál a járdán, menyasszonya határozott utasítása ellenére gondjaiba veszi, és  - előre látható módon – megkezdődnek a Kalandok. Két rosszarcú – Mr. Croup és Mr. Vandemar - keresi a lányt Richard lakásán, de ő megmagyarázhatatlan módon eltűnik, míg a rosszfiúk ott tartózkodnak, Door patkánypostával üzen egy segítőjének, akiért Richardnak kell elmennie sosem látott utcákon, helyeken keresztül. Minden rendben is megy, a lány távozik, de Richardot természetesen nem hagyja nyugodni az egész, Door után ered és eljut a Lenti Londonba, mely egy különös, torz fantáziaképe Londonnak, ahová az elkallódottak, kitaszítottak, deviánsok kerülnek és persze a természetfölötti lények, melyek a „Fenti London” modern világába nem illenek bele. (Menny és pokol közt harmadik.)

Viszont Richard, miután belépett ebbe a világba, egyszerűen megszűnik létezni a miénkben – senki nem emlékszik rá, nem látják, nem hallják – egyszerűen nincs és nem is volt soha, így hát nekiindul Door-ral és segítőivel (de Carabas márki és a Vadász), hogy segítsen neki megérteni és megbosszulni családja lemészárlását.

Innentől pedig felesleges lenne mesélnem (olvassátok el inkább), ehelyett szabad ömlengésem következik a könyv kapcsán mindenről.

Két párhuzamot is felfedezhetünk a Neverwhere és a Galaxis Útikalauz között. (Nem azt mondom, hogy lopás. Párhuzam.) Először is: a Neverwhere egy tévé-sorozatnak indult, ennek forgatókönyvét bővítette ki Gaiman később regénnyé. (Mint bizonyára MINDENKI tudja, az Útikalauz egy BBC rádiójáték-sorozat volt gyermekkorában.)

Másodszor: Gaiman főhőse is egy igazi kovácsjános, egy jellegtelen, szerencsétlen figura (Arthur Denttel ellentétben viszont ő változik, és (relatíve) nagy tetteket visz végbe.)

A Lenti London világa elsősorban a londoni földalattira épül, rengeteg a játék az állomásnevekkel: Knightsbridge igazából a Night’s Bridge, egy valódi híd, melyen átkelve könnyen elragadhat az éjszaka; a Blackfriars állomáson valóban szerzetesek élnek; Earls’s courton tényleg megtaláljuk a gróf udvartartását, Shepherd’s Bush-nál pedig ott van a Pásztor, akitől mindenki retteg odalent.

Az ötlet persze nem új, ilyesmi Luc Besson-tól a Subway (illetve azóta a magyar koppintás, a Kontroll is), Gaiman fantáziája mégis egyedi, új helyszínt teremt, én pedig amúgy is sokkal jobban szeretem a világunkhoz valamennyire kötődő alternatív valóságokat, mint a teljesen elszállt megoldásokat. Tetszik, na.

Ha fülszövegíró lennék, valami olyasmit sem szégyellnék leírni, hogy „...és a földalatti már sosem lesz a régi!”. De szerencsére nem vagyok az.

Él, lüktet, logikája van, megfelelő kémiai anyagok fogyasztása után London Below teljesen hihető.

És hát a karakterek. Richardról ugye túl sok mindent nem lehet elmondani. Ott van a családja emlékéért bátran küzdő kislány Door. Az énközpontú, elegáns, hideg szívű de Carabas márki. (Na, az ő neve honnan jön? Jutalomtúrórudi az első helyes megfejtőnek.)

A már említett gonoszok - Mr. Croup és Mr. Vandemar- egyszerűen zseniálisan vannak megírva. Mr. Croup a folyton csevegő, körülményesen fogalmazó, rókaszerű alak, és Mr. Vandemar a hatalmas termetű, szűkszavú, mindent szó szerint értő társa teljesen archetipikusak, ennek ellenére valahogy mégis egyedi és baromi félelmetes figurák. Croup és Vandemar nem ilyenné váltak, mert a gyermekkoruk blabla, nem pénzért csinálják, ők egyek a szakmájukkal. Embereket bántanak. Kínoznak. Ölnek. Ezért vannak. Ezek ők. És pont ezért – ők a legjobbak.

Ajánlom ezt a könyvet mindenkinek. Tényleg mindenkinek. Ha valakit az angol nyelv aggaszt, a nyelvezet sem túl nehéz, kedves nagynéném Gaiman könyveit (is) használta angoltanulásra – ráadásul őt nem is nevezném fantasy-rajongónak.

Nemsokára jön a mozikba a Stardust (ezt is tessék elolvasni), remélem csinálnak új filmet a Neverwhere-ből is.

Kedves gyerekek! Ha a metróban egy angyallal találkoztok – az legalábbis legyen gyanús.