1. Csendet!
2. A könyveket legkésőbb a jelzett dátumig vissza kell juttatni!
3. A kauzalitás természetébe belekontárkodni szigorúan tilos!

Úúúk!

Üdvözlet a Könyvtárban!
Itt leírom, mi a véleményem az elolvasott könyvekről.

A kvantitatív és a kvalitatív értékelés párosítása:
1 - olvashatatlan
2 - nem ajánlom
3 - egynek jó volt
4 - ajánlom
5 - nagyon jó könyv
6 - Pablo! Genial!

Ha keresel valamit:
->KATALÓGUS<-

Banánt adnak

Geistwald
táblásjátékügyi szakblog
Körúti Kocsmák
Expedíció a Nagykörúton
Ahogy érzed
pozitív közösségi
Boholy
Egy kemény élet
Medvemenhely
árva medvék otthona
Zsombi
Okos ember
Geekz
Szex és erőszak

Médiatámogató

beszélget (1.szabály!)

  • Thészeusz: Ha már "karatélyozás", akkor viszont nem is nuncsaku, hanem "lundzsákó" volt :... (2018.09.13. 10:10) Andzsin-szan és én
  • Noname Watanabe: Azóta csak romlott a helyzet. A YA/vámpír/New Adult/erotikus nőipornó baromság... (2016.07.18. 14:53) A cukiság fasizmusa
  • Orosdy Dániel: Én csak annyit szeretnék, hogy ez az egyik legcsodálatosabb oldal az egész int... (2014.03.05. 07:57) Irodalomra várva

Itt veszek pólót

Geistwald

Nincs megjeleníthető elem

Körúti Kocsmák

Nincs megjeleníthető elem

Majd szólok, ha van valami!

Szomorú szerda

2012.06.06. 18:10 | picidzé | 1 komment

Címkék: gyász ray bradbury

Kegyetlen mese

2012.06.04. 21:26 | picidzé | Szólj hozzá!

Címkék: mese fantasy ad astra

Az Ad Astra könyvei közül a Zoo City-t vártam a legjobban, nem is csalódtam, de a másik három könyv mindegyike jobb nála, a Kvantumtolvaj kicsit, de A felhúzhatós lány és a Marija Morevna és a Halhatatlan egyszerűen nem egy ligában játszanak vele. Ez utóbbi, Catherynne M. Valente regénye, egy csoda. Mese felnőtteknek, a legklasszikusabb, legnemesebb értelemben, nem az önironikus, kikacsintós, önmagát érvénytelenítő fajta. 

Amióta kislányom van, nem tudom eldönteni, hogy igaz-e a régi mániám, ti. hogy a felnőtteknek is szükségük van mesékre, simán lehet, hogy egyszerűen visszamaradott vagyok, ez persze most mellékszál. Mindenesetre Marija Morevna története, az orosz népmesék és a sztálini Szovjetunió különös keverékében játszódó mese teljesen elvarázsolt.

Pedig nem egy könnyed történetről van szó, hiszen a mesék természetüknél fogva kegyetlenek, halálról, veszélyről, veszteségről is szólnak, de ez jól van így, hiszen a gyerek a mesékből ismeri meg (optimális esetben) a világ mozgatórugóit. A mese tanítja meg őket, hogy a világ igenis egy nagy, félelmetes hely, de ez a dolgok rendje, és a veszélyeken felül lehet kerekedni. Ahogy a zseni Chesterton mondta: a mesék több, mint igazak, nem azért, mert azt mondják, hogy sárkányok léteznek, hanem mert azt tanítják, hogy a sárkányokat le lehet győzni. A világ pedig a felnőttek számára is tartogat épp elég szoronganivaló kérdést: Lesz, aki elvesz feleségül? Vajon szeretni fog örökké? Ha összeomlik a görög gazdaság, mi lesz? Ha felnő a gyerekem mit fog gondolni rólam? Mi lesz velem a barátaim nélkül? Lehet két embert szeretni egyszerre?

Ilyen kérdéseket piszkálgat a Marija Morevna és a Halhatatlan, de természetesen betartva azt a szabályt, hogy a mese varázsa szétpukkad, ha nekiállunk megmagyarázni. Marija történetét lehet egy gyönyörű képekkel operáló  mesés fantasyként is olvasni, ahogy útja a sztálini Szovjetunió Leningrádjából Halhatatlan Koscsej országába vezet, vagy épp fel lehetne fogni egy hosszúra nyúlt allegóriának, ahogy látjuk Leningrád ostromát és az Élet és Halál országa közötti háborút - csak éppen a lényeg fog elveszni. 

A Marija Morevnával el tudjuk kicsit  engedni az intellektusunkat, és át tudjuk élni, ahogy a zsigereinkig hat ránk a történet, félelmet, testi vágyat, szorongást és örömöt ébreszt. 

Erre valók a mesék. 

Bakancsok és nyuggerek

2012.06.01. 22:00 | picidzé | Szólj hozzá!

Címkék: scifi agave

Az Old Man's War John Scalzitól az egyik a sok könyvből, amelynek letöltöttem a sample-jét az Amazonról, nagyon tetszett, aztán olcsójános voltam megvásárolni. Nagyon megörültem, mikor kiderült, hogy kapok az Agave kiadótól recenziós példányt, gyorsan meg is köszönném a valószínűleg utolsó ingyenkönyvet, amit kaptam tőlük, ugyanis nem tudom őszintén szeretni a Vének Háborúját

Nagyon erős felütéssel indít pedig Scalzi (ezért is akartam megvenni a sample alapján). John Perry a 75. születésnapján meglátogatja a felesége sírját, és beáll a seregbe, hogy megvédje a Földet és kolóniáit az idegen fajoktól. Az öregek válaszhatnak: hátrahagynak mindent, jogilag halottnak számítanak a Földön, és szolgálnak N nagyobb egyenlő kettő, kisebb egyenlő tíz évig a Gyarmati Véderőnél - vagy csendben tovább öregednek és meghalnak. Az öregek persze biztosra veszik, hogy valahogy megfiatalítják őket, hiszen mi haszna lenne a hadseregnek a vén trottyokból máskülönben - ugyanakkor biztosan nem tudni semmit az űrgyarmatokról, teljes a hírzárlat, aki egyszer elhagyja az anyabolygót, többet nem jöhet vissza. Nem meglepő, hogy jelentős a nyugdíjas-kivándorlás, ki ne akarna még egy esélyt?

Perry elhagyja a Földet, valahogy megfiatalodott testben átesik a kiképzésen, és itt még mindig nagyon jó a könyv. A Starship Trooperst és az Ender's Game-et is a közelmúltban olvastam, és nem lehet nem észrevenni, hogy Scalzira milyen erősen hatottak ezek a regények, de ebből nem is csinál titkot, és ez nem is baj. 

Ugyanakkor már itt is látszik a különbség a nagy elődök és a VH között: nem annyira kőkemény military scifi, mint Heinlein zseniális regénye, és az akár az Iskola a határonból ismert problémák - új, autoriter környezet, összezártság, bajtársiasság, a fegyverviselés felelőssége a hazánk iránt, stb. - sem annyira hangsúlyos, mint Cardnál (vagy Ottliknál). Talán a kelleténél kicsit viccesebbre vette a figurát Scalzi, nem tudom. 

Spoiler nélkül túl sokat már nem tudok írni, Perry katona lesz és különböző megpróbáltatásokon esik át, rengeteg, de elég felszínesen, szintén képregényszerűen elénk dobott idegen faj egyedeit mészárolja le, ez a lelkét nem is hagyja sebek nélkül, de szintén nem éreztem erősnek a lélektani változásnak ezt az ívét. Romantikus szálat is kapunk, kicsit kurtán elvarrva, ami elég jól el van találva, nem túl sok, nem kezdek ásítozni, de elég, hogy újra szembesüljünk azzal, hogy John Perrynek tényleg a felesége volt a legfontosabb a világon, és a halála után már nem is tudta nagyon felizgatni semmi. 

Egyáltalán nem rossz a Vének Háborúja, de valami mégis hiányzik, mintha valaki levágott volna a végéből pár fejezetet. Scalzi is gondolhatott ilyesmit, hiszen még három könyvet írt erről a világról, és ahogy hallom jó könyvek - de jobban örültem volna, ha az elsőbe kicsit többet sűrít bele. Két délután, izgalom, kis intellektuális kielégületlenség. Azért a Ghost Brigades-t meg fogom venni valamikor.

Fantasztikum, helyenként tudománnyal

2012.05.14. 23:19 | picidzé | 2 komment

Címkék: scifi typotex

Még a Könyvfeszt előtt beugrottam a Literába, és Dóra, az ügyeletes szerkesztő-angyal kapva kapott az alkalmon, hogy mérnök is jár az épületben, megkért, hogy menjek el a Könyvfeszten egy könyvbemutatóra, ahol a Typotex új sorozatának egyik kötetét ismertetik. A beszámolóért ide lehet kattintani, de azért álljon tömören itt is, mi ez az új sorozat: Science in fiction a név és az összekötő elem a kötetek között; olyan szépirodalmi műveket adnak ki a sorozatban, melyek a természettudományt mint megkerülhetetlen alapot kezelik, innen építkeznek. Ebbe persze nagyon sok minden beleférhet, és az első két kötetet olvasva úgy látom, bele is fér.


A Plinius szerint a világ (Harald Voetmann) könyvbemutatóján jártam, így ezzel kezdtem az olvasást. Történelmi regényre számítottam, meg a Naturalis Historia elemzésére, vagy születésének körülményeire, vagy a Vezúv kitörésére egy tudós szemével, vagy nem is tudom mire...de egyáltalán nem azt kaptam, amire számítottam. Vagyis de, csak máshogy. Voetmann klasszika-filológus, így valószínűleg nem tud, de szerencsére nem is akar a természettudományokról esszét írni, azt állítja hát központba, amit érdemes: a Naturalis Historia szerzőjét művén és kortársain keresztül.
A könyv rövid és még rövidebb részletekből tevődik össze, felváltva követik egymást ifjabb és idősebb Plinius egymást kiegészítő írásai, Dioklésznek, Plinius írnok-rabszolgájának jegyzetei, és részletek a Nagy Műből. Rövid, szikár, takarékos, a groteszket súroló mondatokkal festi fel Voetmann a még növekvő és kevély Római Birodalom mindennapjait, az itt élő embereket és főleg a túlsúlyos, munkamániás, öntelt Pliniust, akinek a figuráján keresztül bizonyítja a Naturalis Historia legfontosabb mondandóját: az ember egy munka- és szexgép, mely szenvedni született, hogy e szenvedéssel szórakoztassa Natura istennőt. Legyen viszont bármily szánalmas az ember, Plinius (és Voetmann) szereti. Zseniális ez az állandó feszültség a sorok mögött, a fordító Soós Anita kiváló munkát végzett. Egyetlen hibája van a könyvnek: rövid, viszont a stílus és a súly nem is engedné hosszabbra venni. Úgy jó, ahogy van.


extensa.JPGA második kötet, az Extensa sem az lett, amire számítottam. Jacek Dukajra azt mondják, az első méltó örököse Stanislaw Lemnek, satöbbi, olvasva a beharangot (regény az EPR-paradoxonra) igazi hard-scifit vártam, űrhajókat, fényebességet, idődilatációt. Ebből semmi sincs a könyben, igazából abban sem vagyok biztos, hogy sci-fi. Nem mintha ez baj lenne, azért ezt tisztázzuk. A valamikor a távoli jövőben, a technológiai szingularitás után, a szinte már nem is létező Földön játszódó regényben végigkísérünk egy életet a gyerekkortól a házasságig és az emberen túli létig való emelkedésig. Hatalmas, epikus, embert próbáló dilemmákon át vezető útként is lehetne ezt ábrázolni, de Dukaj regénye olyan lassan és természetesen hömpölyög, hogy szinte észre sem venni ahogy a természetes átcsap a mai tudományos szemléleten túliba, majd a természetfölöttibe, és már vége is a mesének, én pedig állok a könyvvel a kezemben, nézem, mint a kislányom a lufit (Fölfelé esik! Ez hogy lehet?), és nem nagyon értem az egészet. Nem fogok részletes elemzést adni az Extensához, mert nem tudnék, de nem is hiszem, hogy lehet. Dukaj pofátlanul feldobálja a kérdéseket és a témákat, a gyerekkori örömöket és félelmeket, a felnőttkori nagyravágyást és az egzisztenciális szorongást piszkálgatja bennünk, majd magunkra hagy, találjuk meg a válaszokat magunk - ha egyáltalán léteznek. Sportszerűtlen, hatékony, lyukacsos, elgondolkodtató, félelmetes, dühítő és gyönyörű szép - ez volt nekem az Extensa.
Nem mondom, hogy a Typotex szerzett egy új rajongót, mert eddig is szerettem a könyveiket. De most már sokkal jobban.  

Nálatok laknak-e állatok?

2012.05.08. 20:47 | picidzé | Szólj hozzá!

Címkék: fantasy ad astra

 A magyar scifinternet tele van az újonnan indult Ad Astra kiadó körüli zümmögéssel, az első másfél könyv elolvasása alapján én is kijelenthetem, hogy joggal. A kiadó célja, hogy kevésbé ismert, izgalmasnak tűnő szerzőket, könyveket hozzon el Magyarországra, és hiába vagyok én-eredetiben-olvasok sznob, az ilyesmiért hajlamos vagyok még fizetni is. 

Az első könyv, amit olvastam, a Zoo City. A borítót idetettem, mert egyrészt tetszik (ez mondjuk ízlésem nem lévén tökéletesen irreleváns), másrészt mekkora menőség már, hogy az író a honlapján lelkendezik, hogy a magyar kiadásnak milyen gyönyörű borítója van.
 
(Mondjuk egy dolog a sírba idegesít: miért kell telekúrni az összes borítót azzal, hogy "Lenyűgöző, faszmeresztő könyv! - Paolo Brunyello" meg "Majdnem jelölték a Bumblefuck Fantasy Golden Vagina díjra 2009.ben" namindegy)
 
A Zoo City egy alteratív jelenben játszódik Johannesburgban egyfajta mágikus ébredés után. A varázslat, sámánok, satöbbi visszatérésén kívül van még egy sajátos mellékhatás: aki más ember haláláért felelős, kap egy állati társat maga mellé, egyfajta familiárist, akivel kénytelen-kelletlen elválaszthatatlanok lesznek egymástól. (Igen, nekem is Az arany iránytű jutott először eszembe.) Az állat mellé jár még valami extra képesség is, a főhősnő (Zinzi December) lajhárja mellé az elveszett tárgyak érzékelését és követését kapta. Nem haszontalan képesség, ennek használatával próbálja meg fenntartani magát Zinzi a johannesburgi Állatkertben, ahogy az állatosodott páriák által lakott gettót hívja a köznyelv. 
 
A sztoriról nem mondok semmit, nyomozás, lövöldözés, bonyodalom, legyen elég annyi, hogy a regény egy klasszikus, noiros beütésű hard boiled krimi a városi fantasy háttér előtt, és itt jön az első nagyon nagy előny: a fantasztikum tényleg csak háttér, teljesen hiányzik az egy bizonyos zsánerhez való görcsös ragaszkodás, a lényeg a világ, a mese és a karakterek. Bár a világ csak háttér, azért hangsúlyos, Beukes kicsit talán mítoszromboló szándékkal festi le Dél-Afrikát és Johannesburgot. Látjuk, hogy Afrika nem csak sivatag, busmanok és Kalasnyikovot lengető, csontsovány tizenéves kalózok, hanem ott van a nyugati típusú világváros is a sokszínűségével, bűnözőivel, divatjával, popzenéjével és minden mással együtt, amit mi is ismerünk. Csak minden kicsit más. És nem a mágiától. Kis betétek színesítik a regényt és ismertetik meg velünk jobban a világot, olvashatunk például interjút zenei producerrel, klinikai pszichológiai jelentést az állatosodottakról, és hasonló apróságok. Érdekesség, hogy az író ezeket nem maga írta, hanem az adott szakterület szakértőit kérte fel fel a megírásra. Szerintem zseniális ötlet. 
 
A világ-mese-karakterek hármasból az utolsó is erős vonal: már kapásból a főhősnő Zinzi sem egy egyértelműen pozitív figura: az ex-újságíró ex-drogfüggő lány a talált tárgyak keresése mellett a nigériai levélre hajazó levelekkel veri át a naiv szerencsétleneket hogy maffia-tartozását törlessze valahogy. És akkor a fő- és mellékgonoszokat már ne is említsük, rájuk férne egy alapos gyónás, na. 
 
Kivételesen a fordítással is elégedett voltam, azért nem bírom ki egy apró szemétkedés nélkül a végére a fordító felé: az nem tehenészlány-, hanem lovagló pozíció magyarul! De küldök képeket szívesen, név és cím a kiadóban.
 
Bár magára a sztorira nem adnék csillagos ötöst, a könyv lendülete, hangulata telitalálat, a világ és a karakterek önmagukban elvinnék a könyvet, de szerencsére nincs rá szükség. Örülök, hogy elolvastam. 

Fehér Béla azt üzente

2012.03.22. 22:57 | picidzé | 3 komment

Címkék: magyar kortárs fehér béla

 Zseniből sokféle van, például a kiváló kőfaragók és a kitűnő balett-táncosok, nemrég pedig arra jöttem rá, hogy még íróból is több fajta zseni létezik. A szívemnek legkedvesebb két kortárs magyar író a nyelv kínpadra vonásának zsenijei. Parti Nagy Lajos és Fehér Béla úgy csavarják, nyúzzák, újítják, ki-be, forgatják a magyar nyelvet, hogy az irigységtől nyüszítek, énénÉN akarok így írni!

Mostanában amúgy még inkább értékelem a nyelvi játékot, mert hihetetlen meredek spirálban épülök lefelé. Az egy dolog, hogy néha észreveszem, hogy fennhangon énekelek gyerekdalokat az utcán ( a két kiskakas civakodott a leggyakoribb), de már az is előfordult, hogy a főnököm tüsszentett, én pedig rávágtam, hogy "Hapcitüszi!". Mondjuk a sztorihoz hozzátartozik, hogy észre sem vette, mert neki egy 11 hónapos fia van, de attól még a tény tény marad: épülök lefele, a zsenik pedig kicsit lassítják a folyamatot. 

Fehér Béla új könyve, a Kossuthkifli kapásból fura, mert két, eddig számomra látszólag diszjunkt halmaz része:

1. zseniálisan kurvajó

2. mindenhol reklámozzák

Szóval érdekes, de lehet, hogy van remény, és vége van a korszaknak, mikor könyvreklám = eladhatatlan ulpiusos szemét. Vagy ritkán járok a városban. 

A '48-as forradalom végére jár, jönnek az oroszok, egy elvakult Kossuth-hívő katonatiszt útrakel egy postakocsin, hogy egy nemlétező összeesküvést leleplezzen, nyomában pedig általa meglopott apja, a császár titkosrendőrségének rettegett alakja - egy halottaskocsin. 

Igazából besorolhatatlan a regény, ha nem ígértem volna meg magamnak, hogy soha nem használom a "mágikus realizmus" kifejezést, talán leírnám ide, ki tudja. Szerencsére Fehér Béla nem akar valamiféle történelmi fantasyt írni, posztmodern könnyedséggel kacsint ki az olvasóra ( az aktuálpolitikai utalásokról nem is beszélek, mert elsírom magam, de mondjuk az, hogy bebopot játszik kürtjén a postakocsis, zseniális), lazán merít innen-onnan, más regényekből, mesékből, de olyan könnyedén, hogy mire rájöttünk, hogy honnan ismerős a Kukorica Jancsi név, már ott is hagytuk a juhászbojtárt az út szélén. 

A Rejtő-szerűen önmaguk karikatúrájaként szerencsétlenkedő alakok, a meseszerű elemek, a főleg német, kicsit francia jövevényszavakkal megtűzdelt soha nem létezett magyar nyelven leírt, részletesen elmesélt étkezésekkel központozott lassú road-regény olyan abszurd összhatást eredményez, amire nem lehet máshogy reagálni, csak feltenni a kezünket, hogy "Győztél Béla, üsd tovább az agyam még végtelen fejezettel, mesélj még és csicskád leszek a másvilágon!"

 

A gazdasági válság

2012.03.09. 22:14 | picidzé | 6 komment

Címkék: oook

Tibor egyébként nem volt ott. 

Tegnap számolgattam, mennyi pénzem maradt tavaszra, és eszembe jutott, hogy tavaly nyáron a Balatonnál kezdett nagyon a nyakunkba szakadni a gazdasági válság, úgyhogy miután megittuk az összes rövidet a vitorláson, elhatároztuk, hogy mégsem taxival megyünk át Füredre, hanem vonattal, ami majdnem sikerült is, de a Főnök meg a Kosaras elmentek még gyorsan halat enni és lekésték a vonatot, így 8000ért tudtak utánunk taxizni, ami egyrészt egy szép, kerek összeg, másrészt valami fura okból minden körnél nagyjából ennyit hagytunk a bárpultnál, én nem tudom, hogy lehet ez, biztos a kvantum. 

Sok körre volt szükség, mert Füreden akkor még erősen előszezon volt, csak mi nem tudtuk, az volt a mondás, hogy június végén már van buli, de annyira válság volt, hogy még a hamburgerező fölötti kupi is zárva volt, pedig legalább késelés lehetett volna, ha már az egész Szándensz üresen és sötéten várt minket, de hát nem lehet mindent egy estébe belesűríteni. 

Egy helyet találtunk nyitva, ahol rajtunk kívül volt még két pincér és két kurva, akikről eleinte nem tudtuk persze, hogy azok, mert a Balatonnál nehéz különbséget tenni amatőr és profi között, de azért mikor a töküres belső térbe utánunk jöttek és spontán táncolni kezdtek a krómrúdnál, már sejtettük, hogy nem lesz ingyenebéd, aztán drága vacsora sem lett, mert válság volt már akkor is, a Long Island meg önmagában is kurva drága, arról nem is beszélve, hogy egy liter tömény után általában már beszélgetni sincs kedvem, nemhogy. 

3 óra körül már tömeg volt, ami rajtunk kívül még két asztaltársaságot jelentett, azt hiszem, külföldiek voltak, legalábbis a Biológus angolul üvöltözött velük, persze ez nem jelent semmit, ő egy kilencedik kerületi kocsmában is tud angolul üvöltözni a pultossal, ilyenkor általában kivisszük, vagy legalább bemegyünk másnap látogatni az OBSIba, szóval voltunk páran, de nem alakult ki a nagy pörgés, mert nincs már pénze az embereknek, meg mindenki aggódik meg szomorú, mondjuk ha a Biológus üvöltözne velem, én is szomorú lennék, ha ráadásul a Főnök játszana egy késsel a háttérben, még aggódnék is.

Mikor világosodni kezdett, páran elindultunk haza, de a Tanácsadó elkezdte elmagyarázni, milyen értelmetlen is az élet, én meg megijedtem, hogy a végén még elhiszem neki és egész reggel szomorú leszek, úgyhogy visszamentem a helyre két letekerős Long Islandre, de már az sem tudott felvidítani, hogy az egyik külföldi annyit ivott, hogy elhitte, hogy lesz ingyenebéd, úgyhogy gratuláltam a kurvának (a szőke, kicsit kövér volt), aztán a Kosarassal és a Főnökkel visszavonatoztunk, és csak az állomáson aggódtam kicsit, hogy verekedés lesz, mert a Főnök rádöbbent, hogy 1920-ban elcsatolták Erdélyt, és olyankor annyira szomorú lesz, hogy üveget kell neki törni, én meg már csak aludni akartam, nem jegyzőkönyvet kitölteni. 

Mikor az ember egy fárasztó este után reggel visszaér a vitorlásra és megissza a Jóreggeltjégert, akkor enne is valamit, de nem volt semmink, a bolt meg a Balatonnál drága, és már fejenként eltapsoltunk egy minimálbért, úgyhogy mondtam a többieknek, menjünk el anyósomhoz, 20 perc járás, a tyúkokkal kel, már biztos fönt van és mindig van nála házisonka. Később anyósom úgy mesélte, először megijedt, hogy három férfi csönget reggel fél hétkor, ráadásul  egyik sem tud egyenesen járni, de aztán megnyugodott, ahogy felismert, mikor pedig a Főnök a kapuba kapaszkodva alaposan végigmérte a papucstól a kertészkedéshez használt tréningen át a kicsit még reggeli-kócos frizurájáig és megjegyezte, hogy "De jól tetszik kinézni, csókolom", akkor már egyenesen rajongott értünk. 

A sonka jó volt, a paradicsom is, anyósom okos asszony, sok mindent termel otthon, kell is, hogy az ember kicsit észnél legyen és spóroljon ezekben a nehéz időkben, legalábbis ezt szokta mondani mindig, én meg bólogatok, mert aki reggel fél hétkor kimegy csípőspaprikát szedni a szegény, megfáradt férfiaknak, annak mindig igaza van. 

Tanács kéne kolduláshoz

2012.03.07. 14:36 | picidzé | 7 komment

Címkék: oook

Segítsetek nekem kicsit!

Hogy kell egy kiadóhoz fordulni könyvért? Kell küldeni referenciát? Kell hazudni valami látogatottságot, vagy éppen auditált adatokat kell küldeni? Vagy simán küldenek boldog-boldogtalannak, biztos ami biztos?

Nyilván nem az kell a kiadóknak, hogy valaki ismerje a betűket: kicsit gugliztam ma egy könyv után, és minden analfabéta szellemi fogyatékos blogján ott áll, hogy "A könyvet köszönöm az XXX kiadónak!"

Most már feltámadt bennem az irigység: énisakarok ingyen!

Szóval adjatok tanácsot, hogy megy ez?

 

Zimbes-zombis

2012.03.06. 09:05 | picidzé | Szólj hozzá!

Címkék: zombi vendégszereplés

Csütörtökön 7-től SF Meetup a Tündérgyárban (Tűzoltó u. 22). Ha minden igaz, én is beszélek zombis könyvekről. Lesz még marsjáróverseny meg retrofuturizmus.

Vendégkönyvelő

2012.02.24. 09:22 | picidzé | 2 komment

Címkék: vendégszereplés

Meghívást erőszakoltam ki kaptam a már többször is említett Hármas Könyvelés 31. adásába. Nagyon izgultam az elején, valószínűleg hallatszik is, de nagyon jól éreztem magam. Rádiózni menő. Hallgassátok szeretettel.

Zombik és egyéb gusztustalanságok

2012.02.13. 16:46 | picidzé | 1 komment

Címkék: háy jános karinthy ferenc kindle tömörkény istván

Folytatódik a kultúrharc, pénz kell mindenkinek, még nekem is, pedig bedarált a szabadverseny, kapitalista malomban őrölök, piacra termelek, phöjj. Ezért is örültem, mikor írtak a Könyves magazintól, hogy lesz második szám, pörögnek tovább, továbbá mi a véleményem az zombikról, mert érdekli őket. Egy hetem zombilázban telt, aminek különös bájt és hangulatot adott, hogy kislányom megírta és egy héten át folyamatosan előadta első crossover performanszelőadását, melynek keretein belül az Élőhalottak éjszakájának hangeffektjeivel kísérve egy plüsskockával bemutatja az arctámadós jelenetet a Nyolcadik utasból. Ez sötétedés előtt csak zavaró, utána viszont kezd félelmetes lenni. 

De élek, elküldtem a cikket, valamikor lesz magazin is, elfelejtettem megkérdezni, mikor. Lesz benne világvége. Ha már halottak, olvastam inmemoriam jelleggel Csurka filmregényeket, hát nagyon tudott az öreg. 

A MEK-en körülnézve letöltöttem sok magyar szerzőt is, közszolgálati jelleggel és csapongva pár élmény onnan: Tömörkény István elbeszélései olyan szikárak és súlyosak, hogy kettő után úgy érzem, hogy inkább guggolok a 24es kettlebellel százat (nem, igazából nem tudok ennyit), csak ne kelljen még egyet olvasnom. Nagyon jó, de ésszel fogyasztandó. Ellenpontnak jól jöttek Karinthy Ferenc Karcolatai. Munkába menetelhez és depresszió ellen ideálisak: mint az Egypercesek, csak még komolytalanabbul. 

Ambulancia

A pult bádoglapja fölött tagbaszakadt, vastag-piros arcú férfi nyújtja át a fél deci kevertre szóló blokkját.

- Jól megmérje, kicsikém, mert betegnek lesz.

- Ki az a beteg? - kíváncsiskodik a halványszõke, fehér köpenyes pincérlány.

- Hát én, nem látja?

A vékony, ceruzavázlat profilú leányka álmatag szemmel méregeti a vendég eres birkózóbajnoknyakát, töpörtyûvé gyûrt fülét.

- Mi baja magának?

- Alkoholista vagyok.

Háy János Dzsigerdilenjének pedig a vége felé járok. Háy első regény szerencsére nem olyan érfelvgósan depresszív, mint A gyerek, Tömörkénnyel együtt sok lett volna.  Romantikus kalandregény, a zsáner minden szabályának betartásával, de a rengeteg vendégszöveg és utalás

nekem csak Fekete István, Mikszáth Kálmán és Gárdonyi Géza van meg, de sajnos nagyon foltos a műveltségem klasszikus magyarokból, kamaszkori lázadásom kiterjedt arra is, hogy csakazértse olvasok ezeknek, valószínűleg műveltebb emberek még nagyon sok rejtett kincset találnának a szövegben

miatt a historizáló nyelvezet ellenére mégis sokkal elevenebb, mint amire számítottam az első pár oldal után. A Háyra annyira jellemző sötétség és depresszió azért át-átüt helyenként, időről időre azért már feltűnik egyik főtémája is, miszerint a házasság (és főleg a hosszú) mennyire szar. De azért nagyon ajánlom, szeretni fogjátok. 

A végére egy technikai apróság: Ha eInkes kijezője van az ekönyv-olvasótoknak, ne nagyon vigyétek hidegre. Belassul, szellemképes lesz. Ezek a tünetek elvileg megzűnnek, a a kütyü fölmelegedik, de az ördög nem alszik. További boldog hétfőt. 

Csurka is elment

2012.02.04. 19:30 | picidzé | Szólj hozzá!

Címkék: gyász csurka istván

Elment Csurka István. Politikáját minősíteni nem vagyok hivatott, gyászolom viszont, mint termékeny és kiváló magyar írót. Pont tíz kötete áll a polcomon, szeretem mindet. Jó lett volna, ha a rendszerváltás után is sokat ír, de ennyi jutott.

Isten nyugosztalja.

Már a kéjgyilkosság sem dob fel

2012.02.04. 09:20 | picidzé | 1 komment

Címkék: kortárs bret easton ellis

Megdöbbentő volt ráébredni, mennyire megváltoztam. Ráadásul egy olyan könyv kapcsán, amit most olvastam először. Igaz, hét év sok idő, akkor olvastam a Nullánál is kevesebbet Bret Easton Ellistől. A nihilizmus, szex, drogok, rakenroll és pénz pocsolyájában ücsörgő zombik elementáris hatást tettek rám, hogy te atyaég, és a kiüresedés és a fogyasztói társadalom, jaj nekem. Zseniális. Borzasztó. Zseniális.Ellistől amúgy mindent olvastam, az Amerikai Psychót és a Glamorámát többször is, gyanúm szerint ezek ma is tetszenének nekem, valamikor ha lesz időm(haha), kipróbálom. Karácsonyra megvettem magamnak az Imperial Bedrooms-t (Magyarul is kiadták Királyi hálószobák címen),

két kiadásban volt meg a Libriben közel egy ezres árkülönbséggel, mikor megkérdeztem a kislányt, hogy ugyanaz-e a két könyv, fogta mindkettőt, molyolt a számítógéppel, majd miután nem jutott semmire, mondatonként elkezdte összehasonlítani a kettőt, nagyon jól szórakoztam

majd miután nagy kínkeservvel elolvastam, teljesen tanácstalan vagyok. Ugyanolyan, mint a Nullánál is kevesebb, csak mindenki idősebb lett közben. A szokásos témákat és eszközöket már-már unatkozva dobja be Ellis, minimalista stílusban mesél, gazdag filmesek, kábítószer, kikacsintások, szex, erőszak, intertextualitás, popzene. Lehet, hogy 6-8 évvel ezelőtt felállva tapsoltam volna, de most - miivel minden minden oldal, mondat ismerős -, az életemet eluntam olvasás közben. Valami krimivonal is van, de valahogy súlytalan, érdektelen az is, mint a szereplők, untam azt is, nem érdekelt a végkimenetel.

Értetlenül állok a könyv előtt. Ellis - aki már rég kijelentette, hogy nem ír többet - mégis megírta ezt a könyvet, ami egy pontosvesszőt sem tesz hozzá sem az ő életművéhez, sem az irodalom egészéhez. Kellett egy kis zsebpénz? Vagy unatkozott és ez egy jól fizető blöff, amin remekül szórakozik? Hiányzott neki, hogy reflektorfényben legyen? Fogalmam sincs. Igazából - mint a könyv krimivonala - nem is érdekel.

Ready Player One

2012.01.05. 09:15 | picidzé | 4 komment

Címkék: scifi vendégszereplés

Kelt volt olyan tündér és kölcsönadta a podcastjukban többször is előforduló Ready Player One c. könyvet Ernest Cline-tól. Nagyjából evvel egyidőben Csilla megkérdezte tőlem, hogy ha már úgyis írogatok megint, nem lenne-e kedvem az sfmagnak is. Volt. Itt olvashatjátok az eredményt.

Támogatnak

2011.12.29. 21:02 | picidzé | 2 komment

A Könyvtáros Testvér Jótanácsai médiatámogatója a Bitport magazin (lásd jobb oldalt). Ugyan ügyvezetői döntés alapján egyelőre csak a kocsmai számlámat rendezték, a készpénz még várat magára, de ki a kicsit nem becsüli, az kurvára másnapos lesz. 

Boldogújévet mindenkinek!

Szól a rádió

2011.12.18. 09:06 | picidzé | Szólj hozzá!

Címkék: szolgálati közlemény oook

Hetente egy-két alkalommal, mikor különösen visszataszítóan agyatlan munkát kell végezzek

vö. saját scripttel xls-ek generálása és visszaellenőrzése, zöld mezők láttán elégedetten bólogatni, piros mezők láttán gondterhelten összevonni a szemöldököt és ugyanúgy leszarni

podcastokat szoktam hallgatni. Egyik nagy kedvencem Kelték heti rendszerességgel jelentkező műsora, a Hármas Könyvelés. Hárman - két fiú, egy lány - elmesélik mit olvastak, mi újság az (e)könyvek világában, ilyesmi. A műsor nincs agyonvágva, emiatt megvan a szerethető amatőr bája, a ugyanakkor mégis kerek, hallgatható, szórakoztató a cucc. Több könyvet olvastam már el a HK ajánlása miatt, ha ez mond valamit. Hallgassátok a Hármas Könyvelést Könyvtáros Testvér ajánlásával iTunes-ban, letöltött mp3-ban, vagy ahogy akarjátok.

A következő adás rendkívüli lesz: a Tilos rádióban scifi-napot tartanak, élőben fogják tolni a Hármas Könyvelést. Bár Tilost n(s)em hallgatok, most oda fogok tekerni. Adás után pedig jómunkásemberhez méltóan bebaszás kulturált szórakozás a Tündérgyárban, amit Boholy kirúgása óta bojkottálok (bohojkottálom, haha), de most lenézek miután letettük a gyereket aludni. Sörrel hálálom meg a szórakoztatásomat. Tegyétek ti is!

Magyar fantasy a házban

2011.12.11. 18:57 | picidzé | Szólj hozzá!

Címkék: hír fantasy

Vége a 15 percemnek, kanyarodjunk vissza kicsit a könyvekhez. 

Azt írja az SFmag, új sorozatot indít az Alexandra, magyar fantasy könyveket fognak kiadni. A fülszövegek teljesen semmitmondóak, mindenesetre adok nekik egy esélyt. Horváth Györgytől eddig csak egy elbeszélést olvastam, az tetszett. 

Nagyon drukkolok a sorozatnak (bár a borítók borzalmasak). Nem várok el a fantasytól feltétlenül világmegváltást, Neil Gaiman is csak egy van, de a sok szemét között jöhetne már valami jobb is végre.

 

Bazmeg hazám

2011.12.08. 14:52 | picidzé | 220 komment

Címkék: oook dörmögés

Politikai témában továbbra sem kívánok megnyilatkozni, de ha már Kölcsey, akkor irodalom, és akkor fogjuk rá, hogy beleillik a profilba. Az ügyészség vizsgálja Dopeman számát. Vicc bazmeg, az. Persze ha jön a feljelentés, vizsgálatot kell indítani, ezt értem. De jött a feljelentés, sőt jöttek a feljelentések, ami több okból is elkeserítő. Először is, bárki, aki megtanult olvasni és szöveget értelmezni, első olvasatra látja, hogy P. László budapesti lakos nem használ a Himnuszt sértő, vagy lealacsonyító kifejezést. Bazmeg Gyurcsány, bazmeg Orbán, majd a Himnusz fohásza Istenhez, miszerint jó lenne már, ha védő kart nyújtana felénk a sok élősködő gecivel szemben. Jogos kérés, mondjuk zárójelben megjegyezhetjük, hogy magunk intéztük magunknak ezt a sok csótányt, avagy ahogy szegény Antall József mondta:”Tetszettek volna forradalmat csinálni!”

A másik problémám az egésszel a borzalmas merevség. A szélsőségesek, a fanatikusok egyik legnagyobb baja, hogy nincs semmi humorérzékük. Ez ugyanúgy igaz a Himnuszért aggódó bolondokra, mint a feketeöves kommunistákra, a fundamentalistákra, vagy a szabadságeszme nevében mindenkit korlátozni akaró neolibertariánusokra. Számomra fontos dolog a hagyomány, a gyökerek, közhely - de igaz közhely -, hogy tudni kell, honnan jöttünk, ahhoz, hogy lássuk, hova tartunk. A szellemi röghöz kötöttek viszont legtöbbször elfelejtik, hogy a mondat második fele ugyanolyan fontos, mint az első. Ha valamerre tartunk, az mindig változással, újraértelmezéssel jár. Ahogy nem keresztény az, aki csak gépiesen elmotyogja az imákat, aztán megveri a gyereket és zsidózik a tévé előtt, ugyanúgy nem az a hazafi, aki tudja a Himnusz mind a nyolc versszakát (újat mondtam?) és hisztériás rohamot kap, ha egy rapper átemel magához pár sort.

Emlékszem még 2000-ben mekkora hiszti volt, mikor az Anima Sound System feldolgozta a Himnuszt, szentségtörés, jáj. Meg lehet hallgatni, nincs benne semmi tiszteletlen. Átdolgozták, majd lejátszották éjfélkor. Teljesen okés dolog. Ugyanígy Dopeman Laci részéről is teljesen okés, hogy használja a Himnusz sorait. Nekem nem tetszik, de ez az én gondom. Az Anima sem tetszik, ez is az én gondom.

Bizony, a kultúra akkor él, ha változik. Megint közhelyet mondtam? Üsse kő. Akkor is igaz. Kellenek a vadhajtások, a remixek, a rap, a folkmetál, hozzá kell nyúlni a régi dolgokhoz, meg kell nézni a Krisztus utolsó megkísértését, meg kell hallgatni Dopeman számát, aztán persze lehet utálni. Lehet hangosan is utálni. De feljelentgetni?

Ostobaság. Ostobaság.

Isten irgalmazzon szegény hazámnak.

· 8 trackback

Itt a könyves magazin

2011.12.03. 09:00 | picidzé | 2 komment

Címkék: szolgálati közlemény vendégszereplés

 

Múltkor már előbeharangoztam, hogy más formában támad fel a Könyvesblog. Nos, itt a könyves magazin. Ingyenes, kb ott találjátok majd, ahol a Pesti Estet: artmozikban, kávézókban, ésatöbbi. Aki temetné a blogot, ne szomorkodjon, az anyagok nagy része kikerül majd az online-ra is, és valamilyen elektronikus formában is elérhető lesz. Illik bevallanom, hogy hazabeszélek: azért reklámozom ennyit a magazint, mert én is írtam bele (nyúlfarknyi a Tükör és füstről), és ha sikeres lesz, fogok is még. 

Tegnap volt az ünnepélyes bemutató, most kicsit másnapos vagyok.

Istenek és zsenik

2011.12.01. 00:20 | picidzé | 3 komment

Címkék: történelem neil gaiman umberto eco g k chesterton

Scifit, celebeket és vallást ígértem nektek, márpedig szavatartó ember vagyok. Jön a vallás.

Az egyik első dolgom volt, mikor kézhez kaptam a Kindle-t, hogy utánanézzek az ingyenes könyveknek, mégiscsak jobb érzés legálisan. Öröm bódottá, nagy kedvencem, G. K. Chesterton műveit már nem védi a szerzői jog, bár Bródy és a többi ingyenélő kis geci előbb-utóbb csak kitalál majd valamit, hogy legalább Magyarországon kerüljön pénzbe az ingyenes Kindle-kiadás. De azt hiszem elkanyarodtam, bevettem a gyógyszeremet, bocsánat.

Az öreg Gilbert felnőtt korában tért meg az Anyaszentegyház kebelére (jobb később, mint soha, testvéreim), nagyon sok művében köszön elő a vallás mint toposz, még a krimikben is. Az esküvőm előtti napon rendkívül idegesen tébláboltam egy töküres városban, de szerencsére találtam egy nyitvatartó könyvesboltot. a könyvek között matatás és a könyvvásárlás nyugtat, ennél jobban csak illegális módszerekkel tudom oldani a feszültséget, de ezekről majd máskor. A Brown atya bölcsességét vettem meg, leültem egy parkban és két-három órán keresztül olvastam. Jót tett. Chesterton elképesztően okos, logikus szövegeket ír, de ezek nem lesznek hidegek, vagy lélektelenek, annyi bölcsesség és szeretet van bennük, kivasalja az ember idegeit. Ritka nagy zseni volt.

Most az Assisi Szent Ferencről írt könyvét vettem elő, a fent leírtak száz százalékig igazak erre a műre is. Chesterton nem akar elmenni a száraz történetírás irányába, de a lángoló, vallásos ömlengés is távol áll tőle. Megközelítése egyfajta arany középút, ugyanakkor rá jellemzően szokatlan. Ferenc személyiségét veszi alapul, és egyfajta pszichológiai extrapolációval mutatja be, hogy - ha elfogadjuk premisszaként az általa feltételezett jellemvonásokat - Szent Ferenc élete nem is folyhatott másképpen. A látszólag kaotikus cselekedetek, az egyszerre introvertált és extrovertált viselkedés értelmet nyer, és így szerintem egy nem vallásos olvasó is örömöt találhat a katolikus egyház egyik legérdekesebb szentjével való ismerkedésben. Nekem Ferenc a kedvencem. Pedig egy hippi.

Élvezet olvasni Chesterton mondatait, egy-egy tekervényesebb - de görülékenyen és elegánsan megfogalmazott - gondolatmenet végén szinte láttam az öreget, ahogy hátradől, összefonja kezét hatalmas pocakján és maga elé motyogja, hogy “Ázzeg ezt a mellékmondatot nagyon odatettem, öcsém!” Másik nagy kedvencem, Neil Gaiman is rajong Chestertonért, ő pedig a fentieket természetesen nálam sokkal jobban fogalmazta meg (a fordítás a sajátom, előre is elnézést):

“Chestertont olvasva mindig tudatában voltam, hogy aki ezt írta, imádta a szavakat, és úgy vetette őket papírra, ahogy a festő keni a festéket a vászonra. Minden mondat mögött ott volt valaki, aki szavakkal festett, és számomra úgy tűnt, hogy egy-egy különösen jó mondat, vagy tökéletes paradoxon után hallani, ahogy a szerző valahol a színfalak mögött kuncog örömében. “

Ezzel a remek átkötéssel pedig elértem a következő könyvhöz: újraolvastam az Amerikai Isteneket Gaimantől. (Dedikált példányom van, bibibí). Őt már többször próbáltam fényezni, de egy zsenit nehéz. Jó a sztori, mélyek a karakterek, zseniális a mitológiák közti mashup, a kedvenc részeim mégis azok, melyekben az emberek elhozzák Amerikába az isteneket. A vikingek az őslakosokat lemészárolva hívják Odint és Tyrt, a buta kis angol tolvajlány tejet tesz ki a manóknak, és az istenek válaszolnak, jönnek, és megváltoznak az új világban. Negyedszer olvastam, sapienti sat.

A könyv végén Gaiman egyik megihletőjeként Harlan Ellison Deathbird Stories c. novelláskötetét jelöli meg. Bele is néztem az ingyenes mintába (köszi Kindle), és két dologra jöttem rá. 1. A Galaktika nagyon jó újság volt (lehet, hogy ma is az, csak valahogy sosem kerül a kezembe). Aszongya:

”Idestova másfél évtizede(1977), hogy a Galaktika egy egész számot(!) szentelt volna Harlan Ellisonnak, az amerikai sci-fi egyik legellentmondásosabb, legkülöncebb, de vitathatatlanul meghatározó egyéniségének. Az akkori szám az utolsó simításokra várt a nyomdában, amikor kiderült, hogy Ellison minden kertelés nélkül elzárkózik írásainak magyar nyelvű megjelenése elől. Persze nem a nyelvvel volt baja, sokkal inkább a társadalmi berendezkedéssel…”
Balázs Éva – Galaktika 1992/6

2. Kell nekem ez a könyv. Ha enyhe telünk lesz és kifizettem a gázszámlát, akkor márciusban tuti megveszem.

Gaimanről jut eszembe: a Könyvesblog főnixet játszik, feltámadnak nyomtatott formában, egy rövid szösszenetet én is írtam az első számba a Tükör és füstről (amit ezért gyorsan megint elolvastam), merthogy az Agave újrafodíttatta és újra kiadja, jó fejek azok, mindig mondtam.

De kanyarodjunk vissza a katolicizmushoz és az újraolvasáshoz:, mialatt Szent Ferenc életéről olvastam, kedvem támadt megint kézbe venni A rózsa nevét (a legjobb arc szereplő - Vilmos - nyilván ferences). Fura könyv, fogalmam sincs,miért lett világsiker. Látszólag egy középkori krimi,valójában inkább történelmi, vallás-, filozófia- és tudománytörténeti pillanatkép a 14. századból. Stilisztikailag is több síkon olvasható a regény, a szöveget felfedező író, az öreg és a fiatal Adso mind másképp gondolkodnak, másként értik - vagy nem értik - az eseményeket, így szinte folyamatos a negyedik fal áttörése, a kikacsintások.

– Mi lesz, ha az apát lefülel bennünket?
– Kísértetnek tettetjük magunkat.
Úgy véltem, hogy ez nem éppen járható út, de semmit sem szóltam.

Ezeken A Wodehouse-t idéző idétlenségeken nagyon jól tudok szórakozni sokadszor is, hiába, nem vagyok bonyolult ember.

Középkori szövegekben nem vagyok túl jártas, így az intertextualitást, az utalásokat nagyrészt észre sem venném a lábjegyzetek nélkül, de még így is nagyon szeretem ezt a könyvet. Máskor zavarni szoktak a vég nélküli leírások, a párbeszédnek álcázott bölcselkedések, de Eco valahogy jó érzékkel, jó ütemben adagolja ezeket. Az első, kicsit döcögős kb. 50-80 oldal után már letehetetlen a regény. Szívből ajánlom mindenkinek.

A poszt születésében múlhatatlan érdemeket szerzett Irsai Olivér, köszönet neki! Pax et bonum.

 

Amerikai foci és celebszex

2011.11.17. 22:18 | picidzé | 8 komment

Címkék: bulvár futball életrajz

Egy kis kiegészítés a Kindle-hez: Nagyban megkönnyíti a vásárlást (vagy a nemvásárlást), hogy minden könyv elejét le lehet tölteni ingyen, így ingyen bele lehet nézni. Bár nem olyan, mint átpörgetni a papírkönyvet, de mégis valami. A legtöbbször el lehet dönteni egy könyvről az első fejezet alapján, hogy érdekel-e. Az első könyv, amit beleolvasás után tervezek megvenni az a Chicago Bears legendás játékosáról szóló, Sweetness - the enigmatic life of Walter Payton c. életrajzkötet lesz. Talán tudják már a kedves gyerekek, hogy rajongok az amerikai futballért, és a Chicago Bearsnek szurkolok, így kötelező elolvasnom. A minta alapján nagyon jónak tűnik. Talán még nem futballrajongóknak is érdekes lehet, nagy társadalmi változások idején született és nőtt föl Payton, ha nem is nyomorból, de szegénységből érkezett, innen lett ünnepelt sztár - és bár jó ember volt hatalmas szívvel, nem volt szent. Drogok meg a pinák, ahogy Gengszter Zoltán megénekelte. Hatalmas zárójel futball-rajongóknak: idén a Chicago játszott Londonban, így kötelező volt kilátogatni. Miki barátommal kijutottunk, végigszurkoltuk a meccset a Wembleyben, írtam róla, a szerkesztett változatot (thx Valus) itt lehet olvasni.

A futball iránti rajongásom jó pár éve odáig fajult, hogy játszottam is, és egy rövid, de rendkívül sikertelen időszakot töltöttem a Budapest Wolves (később BW 2) csapatában. Itt megismertem Árpa Attilát, a celebfenegyerekproducert, ami a name-droppingon kívül úgy jön ide, hogy beleolvastam a Macsó papák könyvbe, (macsó nem vagyok, apuka igen, miért ne), amit három celebpapával, (Árpa, Bochkor, Gesztesi) próbálnak eladni. Árpát amúgy emberileg nagyon bírtam, innen is kívánok neki minden jókat, ez a könyv viszont rossz. Az csak egy dolog, hogy nem a három macsó írta, ez vállalt, nyilvánvaló dolog. Viszont az író Trunkó Bence semmilyen stiláris különbséget nem tesz az interjúalanyok között, baromi zavaró, hogy ugyanazon a hangon beszél mindhárom. A tartalom sem túl erős, a "mekkora király vagyok" vonal után mikor már tényleg a terhességről meg babákról van szó, van egy-két vicces sztori, de inkább unalmas, mint bármilyen. Mikor pedig a céltalan lapozgatás során odatévedtem, ahol Gesztesi ecseteli, hogy milyen volt a 9 hónapos terhes Claudiával kúrni, ott már kijött belőlem, hogy "Nnnnnnajóvanbazmegmostvoltelégköszönöm". Apropó, hallottátok, hogy Gesztesi könyvet írt? Illetve nyilván nem ő, hanem valamelyik néger, de akkor is. Jeges Botond, a magyar James Bond, szerelme Lendvai Claudia. Nem vicc.

De intellektusunk vasalt bakancsa ne ragadjon bele a bulvár mocsarába, térjünk vissza fennkölt magasságokba az amerikai futballhoz még egy könyv erejéig. Van a The Blind Side című film, amiért Sandra Bullock Oscart kapott (magyarul A Szív bajnokai, innen is gratulálok), és ami egy létező amerikai futballistáról, a most a Baltimore Ravensben játszó Michael Oherről szól. A film is jó (kipróbáltan teljesen barátnő/ feleség-kompatibilis fyi), de ennél is jobb, hogy egy kiváló könyv alapján készült ( a cím ugyanaz). A könyv szintén bemutatja Oher életét, de ugyanilyen hangsúlyt kap a futball fejlődése is. A játék felgyorsulása Lawrence Taylor színre lépésével, a West Coast Offense megjelenése, és ezekkel együtt a vak oldali tackle - az Oherhez hasonló adottságú játékosok - fontosságának növekedése. Futballrajongóknak kötelező darab, a többiek csak simán nézzék meg a filmet.

Miért éri meg a Kindle, valamint gyónok is

2011.11.16. 21:11 | picidzé | 6 komment

Címkék: scifi p k dick orson scott card kindle william gibson

A "van-e létjogosultsága az elektronikus könyvnek és könyvolvasóknak" vita egyrészt értelmetlen (nézzük meg az eladásokat), másrészt unalmas, de még mindig folyik. Fura. Nem is mondom meg az okosat, csak elmesélem, nekem miért érte meg anyagilag a Kindle, hátha valakinek hasznára lesz.

1. Amerikába tudtam rendelni jóbaráthoz (connecticuti gyógytornászok, szevasztok!), így elérhetővé vált a Special Offer Kindle (a képernyővédő és a főmenü alsó csíkja reklám, leszarom), ez 50 dollárral olcsóbb
2. Mikor rendeltem, még az Amazon vállalta a szállítási költséget, vámot, satöbbit. Így a 3G-s modell a 149 dolláros listaáron jutott hozzám. 
3. 195 forinton állt a dollár, na igen. Nagyjából tehát 10 papírkönyv áráért jutottam hozzá. Most jön az, hogy jó, de az eBook is pénzbe kerül. Ráadásul régebbi könyveknél előfordul, hogy drágább a Kindle edition, mint a paperback. Viszont.
4. Bocsáss meg atyám, mert vétkeztem: évekkel ezelőtt hozzájutottam több ezer eKönyvhöz és nem töröltem le őket. Sőt. Ha soha többé nem vennék könyvet, valószínűleg akkor sem érnék a végére, de persze úgyis fogok vásárolni. Az első pénzes Kindle-letöltés még várat magára (vasfegyelem, gecó!), de lesz az is szépen.

A gyűjteményem legnagyobb része tudományos-fantasztikus klasszikusokból áll, így azt a bizonyos toplistát 
bizony gond nélkül végig tudnám olvasni. Ja, és így javarészt már rég halott embereket lopok meg, ez azért jobb érzés. Hogy az erkölcsi nulláról a 0,1-re küzdjem magam, azt viszont elhatároztam és tartom, hogy magyar könyvet nem lopok. A tolvajlásról akkor ennyit. Az Ender's Game után folytattam is a sagát a Speaker of the Dead c. második résszel. Szerencsére jó. Nem tipikus folytatás, egész más környezetben, más életkorban és élethelyzetben viszi tovább Endert a sztori. Két toposz viszont - vagy amit én elkaptam belőle - megmaradt. Az első, hogy mikor idegen-e az idegen, megérhetjük-e a szomszéd lakásban / városban / országban / bolygón élőket, a második pedig egyidős az irodalommal: ki a családom tagja, vér szerinti vs nevelő, mit lehet, és mit kell feláldozni a szeretteinkért, stb. Jó volt. Nem zseniális, de jó. Azért kicsit meginogtam, hogy olvassam-e tovább a sorozatot, de azt a tippet kaptam, hogy a 3. és 5. rész nagyon üt. Meglátjuk.

Ha már benne voltam a toplistában, gyorsan elolvastam William Gibsontól a Neuromancert is, mert már alig emlékeztem rá, annyi derengett csak, hogy cyberpunk, meg klasszikus, meg hogy volt benne dugás is (14 évesen olvastam). Minden derengés igaz volt, bár most a dugásnál jobban lenyűgözött (32 éves vagyok) az a stílusteremtő kiber-noir, ami újraírta (pop)kultúránk jó részét. És nem csak azt, hiszen megálmodott egy világot technológiával és szlenggel, és az - részben talán a mérnök / programozó Gibson-rajongók miatt - valóra vált. Ha nem találja ki a cyberspace kifejezést, biztos nem ilyen ma a WWW. Lehet, hogy nincs Mátrix, nincs World of Warcraft.

Lehet, hogy sokak számára nem lenne túl érdekes elolvasni, mert azóta persze több ezren bújtak elő a gibsoni köpönyegből - bár kiemelkedően jó cyberpunk kevés van. A regény annak ellenére sem avult el, hogy - a 80-as évek elején járvunk - az egész mobilforradalmat nem látta előre az Öreg, így a technológiai részletek ha nem is megmosolyogtatóak, de kicsit techno-archaikusak. Hogy a könyv friss maradhatott, abban biztos szerepe van a rengeteg munkának, amit Gibson beleölt - félelemből. Egyrész be volt szarva, hogy regényt kell írnia, másrészt mikor végzett az első egyharmaddal, játszani kezdték a mozikban a P.K. Dick-adaptáció Szárnyas Fejvadászt, ami kb. ugyanolyan környezetet teremt a sztorinak, mint a Neuromanceré. Tizensokszor írta át Gibson az egészet, mire kiadták, ez pedig egy feszes, stílusos, szellemes, fantáziadús, időtálló könyvet eredményezett, amit a mai napig szeretnek szemérmetlenül ellopni.

Ha már Dick: pár napja néztük meg Feleséggel a Sorsügynökséget. Nem tudtam, miről szól, így nagyon megörültem, mikor beugrott, hogy nahát, ez a Dick-novella feldolgozása, aztán elég hamar lekonyultam, mert egyáltalán nem az. Vették az alapötletet, aztán egy teljesen sablonos romantikus filmet csináltak belőle némi scifi/fantasy mázzal leöntve, ami a végére már kifejezetten zavaró. Kár érte, mert Dick ötletei általában zseniálisak, rádaásul jó színészeket szedtek össze. De hát forgatókönyv nélkül nem megy, csak hogy a könyv szó szerepeljen a bejegyzés utolsó mondatában is.

Gyerekes

2011.11.15. 10:34 | picidzé | 3 komment

Címkék: pszichológia ranschburg jenő vekerdy tamás

Nagyjából 5 hete írtam utoljára a blogra, így a négy hete leírt “Na, egy gyors bejegyzés” felütés már nem indokolt. Na, akkor egy rövid, kusza bejegyzés.

A Kiscsaj születése előtt és körül az olvasnivalók nagyjából gyereknevelős könyvek voltak, hát mit tegyek, ilyen vagyok, és a feleségem is Brian.

Ott volt az obligát Ranschburg - Szülők könyve, remek munka, de hát volt pár évtizede a Tanár Úrnak, hogy összerakja. Persze okos meg alapos meg kiforrott meg vicces meg minden, de nem ez a legjobb benne, nem. Hanem az az üzenet, ami átjön az első pár fejezetből, és amelyet én kábé úgy dekódoltam, hogy “Figyeljél öcsisajt, legyél észnél és szeresd a kölyköt, nagyon nem tudod elbaszni.” Ez persze ebben a formában nem feltétlenül igaz, de egy A) első gyerekes és B) sokat parázó főemlősnek nagyon jól esik.

Nem annyira gyereknevelős, de egész jó olvasmány volt Révai Gábor interjúkötete: Beszélgetések nem csak gyerekekről Ranschburg Jenővel és Vekerdy Tamással. Jenő bá stílusa nagyon közel áll hozzám, öregesen, száraz humorral beszél, nagykirály volt, Isten nyugosztalja.

Vekerdyben pedig azt szeretem, hogy ugyanaz a szívügye, mint nekem, ti. szar az oktatás. Órákig tudok dühöngeni ezen, ami valószínűleg minden barátomat és családtagomat már nagyon untatja, ezért ehelyt is elnézést kérek, de bazmeg amíg a fizikatanár csak elmondja, mi a felületi feszültség és lusta bevinni egy kibaszott pohár vizet és egy zsilettpengét az osztályterembe, addig nelegyekidegeees? A mai napig tudom, mi a kétszikű, ami remek, de a fákat már nem ismerem föl, csak ha gyümölcsfa és éppen terem.

A biológia oktatásába meg talán beleférne némi terepmunka is.Most nem akarok azzal jönni, hogy a pelenkázást meg a gyereketfürdetést 13 éves fiúknak kéne magyarázni - bár szeptember első hetében nagyon sok pénzt adtam volna némi előképzettségért - de azt, hogy honnan van a felvágott (és mit művelnek a mészáros bácsik a munkahelyükön), vagy mi a teendő akkor, ha valaki eltöri a karját, talán meg lehetne említeni. És most gyorsan befejezem még a matekoktatás, a diofantoszi problémák vs. bankbetétek előtt, mert olyankor már mindig leverek valamit.

A könyvben nagyjából ugyanazokat a kérdéseket teszik fel a két okos bácsinak, nagyon jó kontrasztot alkot a két teljesen különböző egyéniség. Ami kicsit harmatossá tette az élményt, hogy túl sokat rugóztak azon, hogy akkor ki mennyire zsidó és van-e antiszemitizmus és miért a Fidesz tehet mindenről (2007-es a könyv, csak mondom). Azért jó volt egynek, a MEK oldalán pedig fent is van, ingyen elolvashatják a kedves gyerekek.

Utolsóként említendő A suttogó titkai c. könyv (zenéjét szerzette Tracy Hogg, továbbá Réz Győző karnagy), amiből csak két oldalt olvastam el, de az nagyon hasznos volt - ti. melyik az a 2 perc, amikor a gyerek már elég álmos, hogy elaludjon, de még nem túl fáradt ahhoz, hogy csak hisztizzen tovább az ágyában, és egy Jedi időlassító trükkel esetleg van idő odaérni az ágyhoz és hasradobni. (A feleségem amúgy nem is javasolta, hogy többet olvassak belőle, szerinte ép ésszel senki nem tudja elolvasni, és ha butaságokat olvasok, akkor csapkodni szoktam, a könyvet viszont kölcsönbe kaptuk és vissza kell adni és vastag, tehát drága.)

A könyvből történő gyereknevelésről akkor ennyit.

Miután pedig ezzel a poszttal a maradék 9 olvasómat is elvesztettem, legközelebb scifivel, vallással és celebekkel jelentkezem.

A toplisták értelmetlenek

2011.10.03. 21:44 | picidzé | 1 komment

Címkék: scifi orson scott card

 Teljesen. Ha egyvalaki állítja össze, akkor azért (kit érdekel), ha szavaz róla a sok gyopár, akkor azért. A hecc kedvéért viszont néha megnézünk ilyeneket, ne is tagadjuk. Az Sffjazz.com csinált egy szavazós Top 100 scifi-listát, az SFmagon pedig megjelent egy nagyon jó kis elemzés az eredményekről. (Mikor születtek, hol születtek, hányat fordítottak le, átlagosan mekkora pénisszel lehet bekerülni, Ursula K. Le Guinnek miért sikerült mégis, stb.) 

Szóval megnéztem a Top100 scifi könyvet

mellékszál, csináltak ilyet fantasyvel is, de nem bírtam végigolvasni sírás nélkül a listát, Harry Potter, bazmeg? Sötét elf trilógia, bazmeg? ERAGON, BAZMEG?

és persze mit nekem a pórnép véleménye, de felhúztam magam, hogy az elsőt még nem olvastam, úgyhogy az Ender's Game-et szíveskedtem egyszuszra. Tényleg nagyon jó könyv. Űrháború a bogarak ellen, különleges gyerekeket soroznak be, hogy hadvezéreket faragjanak belőlük. Egyfajta Starship Troopersbe oltott Iskola a határon (Az egyik legjobb magyar könyv, tessék elolvasni! Gyakran!). 

 Bár elcsépeltnek hathat a téma, Cardnak sikerül hibátlanul megfogni. Az űrháború sokáig csak elmosódott díszlet Ender kiképzése mögött, a fókusz Enderen és a gyerekeken van, öngyűlölet, agresszió és elfojtása, kevélység, a gyerekek kegyetlensége, ilyesmi.

Ez utóbbi amúgy is foglalkoztat egy ideje, már most azon tűnődöm, hogy a szelídség és a konfliktusok békés rendezése mellett vajon megtanítsam-e a kislányomat szemet kinyomni és herezacskót letépni, mert minden csoportban / osztályban akad egy-két sudribunkó, aki csak ebből ért.  

Aztán persze a kötelező kérdés, miszerint elkerülhetetlen-e a háború a fajok között, szentesíti-e a cél az eszközt, meddig gyerek a gyerek, stb. Bár közhelyhalmaznak hangzik, nem az.

Card jól ír, takarékos, nem tolja az arcunkba a Zigazságot. Nem moralizál, nem cifrázza a mondanivalóját. Gondolkodásra serkent, ami mostanában elég ritkán sikerül bárminek. Bár az én, senkit nem érdeklő listámon nem kapta meg az első helyet, jár neki a hatos. 

A folytatásokra is rámegyek majd valamikor 

van vagy négy, hát baszki nem lehet megírni ebben a műfajban egy darab könyvet, kiakasztanak, komolyan mondom

de most először Vekerdy van a gyerek okán, meg a Neuromancer, mert az is rajta van a toplistán, és bár olvastam úgy '92 körül, nem emlékszem belőle semmire. Hogy végképp tönkretegyem a blogot a magánéletemmel: a Top100-ból 45 volt meg, rosszabbra számítottam, ez vagy azt mutatja, hogy a magyar könyvkiadás 20-30 évvel ezelőtt még igen progresszív volt, vagy azt, hogy akkor még nem volt ennyi pornó az interneten, vagy internet sem volt még, ki emlékszik már arra. 

A lassú fiú

2011.09.28. 22:46 | picidzé | 4 komment

Címkék: amazon dörmögés kockulás kindle

A kilencvenes évek elején főleg Beatlest és Rolling Stonest hallgattam. Az új időket a Queen jelentette (SZINTETIZÁTORT használtak b+!). 

Mikor már mindenki laptoppal mászkált, megvettem életem első asztali PC-jét. Mikor már megjelentek a fényképezni képes telefonok, megkaptam életem első, bumfordi digitális fényképezőgépét (még mindig azt használom). 

A iPod negyedik generációjának megjelenését egy mp3-mat lejátszani képes telefon megvásárlásával köszöntöttem. 

Mikor megvettem életem első ekönyv-olvasóját, a Kiváló Kindle-t, egy hónapra rá megjelent fele annyiért az új, 30%-kal könnyebb, kisebb, 5 gombos Kindle. 79 dollárért baszameg. 

Ha már adatok, úgy bírom a marketingeseket. 3000 könyvet is elbír! Sőt, ha egyszavas könyveket olvasol, akár hárommilliót is! Anyád.

Aztán hab a tortán, bejelentették a Kindle Touch-ot is, mind a WiFi-s, mind a 3G-s pont annyiba kerül, mint a Kindle 3, vagy ahogy mostantól hívják: Kindle Keyboard. Szegény kicsi Útikalauzom, le vagy sajnálva. 

Nem baj, úgyis csak a tengerentúlon forgalmazzák, az érintőképernyőtök pedig tök hamar zsíros lesz. Forduljatok fel.

Ami az Amazon nagyon várt tabletjét illeti, tényleg itt van, Kindle Fire-nek hívják, kb azt tudja, amit előre sejteni lehetett, és mint minden tablet, tökéletesen hidegen hagy. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A formázásért bocs, kijöttem a gyakorlatból, fura az egész blog.hu.  

süti beállítások módosítása