Hermann Hesse – Rosshalde

Száraz Miklós György mondta egyszer egy interjújában, hogy perszepersze, kell a szerkezet, megy az elgondolás egy regényhez, de ha kilóg a lóláb, ha az olvasó látja a gerendákat, akkor nem ér az egész semmit. Valahogy ezt éreztem én is a Rosshalde olvasása közben. Oké, hogy önéletrajzi ihletésű mű – megint csak éljen a fülszöveg -, de valahogy erőltetettnek hatott az egész.

Ami a témát illeti – művészet és család, házasság, szabadság – izé. Nem hozott lázba. Ami pedig a cselekményt: teljesen nyilvánvaló volt az elejétől, hogy mi fog történni, a stílus pedig olyan nemistudom. Szenvelgős. Patetikus.

Az üveggyöngyjáték marad tőle a kedvencem.