1. Csendet!
2. A könyveket legkésőbb a jelzett dátumig vissza kell juttatni!
3. A kauzalitás természetébe belekontárkodni szigorúan tilos!

Úúúk!

Üdvözlet a Könyvtárban!
Itt leírom, mi a véleményem az elolvasott könyvekről.

A kvantitatív és a kvalitatív értékelés párosítása:
1 - olvashatatlan
2 - nem ajánlom
3 - egynek jó volt
4 - ajánlom
5 - nagyon jó könyv
6 - Pablo! Genial!

Ha keresel valamit:
->KATALÓGUS<-

Banánt adnak

Geistwald
táblásjátékügyi szakblog
Körúti Kocsmák
Expedíció a Nagykörúton
Ahogy érzed
pozitív közösségi
Boholy
Egy kemény élet
Medvemenhely
árva medvék otthona
Zsombi
Okos ember
Geekz
Szex és erőszak

Médiatámogató

beszélget (1.szabály!)

  • Thészeusz: Ha már "karatélyozás", akkor viszont nem is nuncsaku, hanem "lundzsákó" volt :... (2018.09.13. 10:10) Andzsin-szan és én
  • Noname Watanabe: Azóta csak romlott a helyzet. A YA/vámpír/New Adult/erotikus nőipornó baromság... (2016.07.18. 14:53) A cukiság fasizmusa
  • Orosdy Dániel: Én csak annyit szeretnék, hogy ez az egyik legcsodálatosabb oldal az egész int... (2014.03.05. 07:57) Irodalomra várva

Itt veszek pólót

Geistwald

Körúti Kocsmák

Majd szólok, ha van valami!

Törékeny dolgok

2007.07.14. 13:24 | picidzé | Szólj hozzá!

Címkék: mese kortárs fantasy neil gaiman



Neil Gaiman –Fragile Things

Nagy kínban vagyok. Évek óta bizonygatom mindenkinek, mekkora zseni Gaiman, de a Fragile Things után nem tudok zászlólengetve felvonulni.

A könyv a Tükör és Füst mintájára egy jókora, magyarázós bevezetőből (ismét külön novella már a bevezetőben), novellákból és versekből áll össze, melyek természetesen nem rosszak, de izé. Nem is tudom. Nagy bajban lennék, ha meg kéne neveznem a kedvencemet az előző novelláskötetben. Zseniálisak, humorosak, mélyek, meghatóak.  Első olvasás után nyilvánvaló lett viszont számomra, hogy van olyan novella, amit nem fogok többször elolvasni. Valahogy nem ütnek annyira.

Az említett elemek azért megvannak: Az October in the Chair történet a történetben, nagyon megrázó, szörnyű mesét kapunk. (A novellát egyébként Ray Bradburynek ajánlotta Gaiman – nem véletlenül.)

Hasonlóan borzongató a Closing Time és a The Flint of Memory Lane is. A Study in Emerald H.P. Lovecraft világát ötvözi a Sherlock Holmes történetekkel, nagyon jó kis horror.

Az igen szókimondó erotika visszatérő eszköz/elem Gaimannél, a Keepsakes and Treasures és a How Do You Think It Feels hozza az arcpirulós fílinget – nagyon eltalált írások. Sorolhatnám, minek.

Nade. Van pár olyan novella, amelyek teljesen lineárisak – értem most ezalatt, hogy vagy a legelejétől, vagy maximum a közepétől teljesen nyilvánvaló, mi lesz a végkifejlet – ami persze nem lenne baj, csak érezhetően az írás célja éppen a meglepetés okozta katarzis lenne – így ez elmarad. (Other People, Sunbird, Harlequin Valentine – na jó, ez utóbbi azért nagyon tetszett, kitalálhatóság ide, vagy oda.)

Kis színes még a Goliath, ami a Mártixhoz íródott – még a film megjelenése előtt a forgatókönyvből ihletet merítve. Jó.

Ami a verseket illeti, Zalán Tiboros bejegyzésemben említettem, hogy nem vagyok nagy barátjuk. Angol nyelven pláne nem. Egy kivétel van a kötetben, az Instructions c. szösszenet, ami útmutatásokat tartalmaz arra az esetre, ha valahogy hirtelen egy tündérmesében találnánk magunkat. Bár szabad vers, amitől még inkább kiver a víz, a téma és a szavak miatt belopta magát a szívembe.

(- Találmánynak nem rossz - epéskedett Nagy Zoárd -, csak versnek.)

Az utolsó novella egyébként egy American Gods folytatás-szerű izé, nekem annyira nem jött be. 

Fáj az istent roncsokban látni – mondhatnám Juhász Ferenc után, mert Gaiman író-isten volt számomra. (Ez a sor csak azért jutott eszembe, mert mikor leírtam a nevét pár bekezdéssel följebb, eszembe jutott, hogy ezt mondta Zalán Tibor két hete egy cimborámnak az esküvő másnapján. Nagyon másnapján.) Ember lett a szememben - de azért zseniális ember.

Amit viszont változatlanul imádok és dicsőítek Gaiman írásaiban, az a nyelvhasználat. Annyira szépen, választékosan fogalmaz, hogy néha pusztán ezért olvasok el egy-egy mondatot többször. Ocsmonda egy közhely, hogy a nyelv az író szerszáma, de tényleg az, és Gaiman mesterien forgatja. A legszebbek a mesék. Összetéveszthetetlen az az enyhén – de nem hatásvadász módon – archaizáló stílus. Könnyeden pókhálóz be a szavakkal, a mondatokkal. Szeretem.

Egy pár szó külcsínről. A könyv elején egy lepke, egy hópehely, egy törött tojás – de kissé homályosan a borító selyempapírja miatt. Nevezzetek fellengzősnek, nyálasnak – ez nagyon szép szimbólEum. A világ tele van apró csodákkal, és néha csak egy vékony fátylat kell felhajtani, hogy meglássuk őket.

Mint amilyenek Neil Gaiman könyvei.

A bejegyzés trackback címe:

https://librarian.blog.hu/api/trackback/id/tr79117923

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.