1. Csendet!
2. A könyveket legkésőbb a jelzett dátumig vissza kell juttatni!
3. A kauzalitás természetébe belekontárkodni szigorúan tilos!

Úúúk!

Üdvözlet a Könyvtárban!
Itt leírom, mi a véleményem az elolvasott könyvekről.

A kvantitatív és a kvalitatív értékelés párosítása:
1 - olvashatatlan
2 - nem ajánlom
3 - egynek jó volt
4 - ajánlom
5 - nagyon jó könyv
6 - Pablo! Genial!

Ha keresel valamit:
->KATALÓGUS<-

Banánt adnak

Geistwald
táblásjátékügyi szakblog
Körúti Kocsmák
Expedíció a Nagykörúton
Ahogy érzed
pozitív közösségi
Boholy
Egy kemény élet
Medvemenhely
árva medvék otthona
Zsombi
Okos ember
Geekz
Szex és erőszak

Médiatámogató

beszélget (1.szabály!)

  • Thészeusz: Ha már "karatélyozás", akkor viszont nem is nuncsaku, hanem "lundzsákó" volt :... (2018.09.13. 10:10) Andzsin-szan és én
  • Noname Watanabe: Azóta csak romlott a helyzet. A YA/vámpír/New Adult/erotikus nőipornó baromság... (2016.07.18. 14:53) A cukiság fasizmusa
  • Orosdy Dániel: Én csak annyit szeretnék, hogy ez az egyik legcsodálatosabb oldal az egész int... (2014.03.05. 07:57) Irodalomra várva

Itt veszek pólót

Geistwald

Körúti Kocsmák

Majd szólok, ha van valami!

Képzelt riport egy dél-amerikai forradalomból

2007.07.31. 00:40 | picidzé | Szólj hozzá!

Címkék: szociológia joan didion



Joan Didion - Imádságoskönyv

Elöljáróban gyorsan annyit, hogy megint előjött a K-terekkel kapcsolatos furcsaság, miszerint minden könyv mindegyik másikkal összefügg a Könyvtár-térben. Egyrészt alighogy elkezdtem ezt a könyvet, és épp kerestem, hogy hol tartottam, megakadt a szemem ezen a mondaton:

„Antoniót eléggé felidegesítette Isabel sírása ahhoz, hogy kölcsönkérjen egy pisztolyt a kapuőrtől és célbavegyen egy gyíkot a betlehemben, Bianca szökőkútja mögött.”
A Félelem és Reszketésben is megáll dr. Gonzo gyíkokra lövöldözni.

 

Másrészt, mivel nem ismertem ezelőtt az írónő nevét, kicsit utána olvastam, és kiderült, hogy lazán ugyan, de ő is kapcsolódott a gonzó „mozgalomhoz” annak születésekor. Fántásztikus.

Szóval. Az Imádságoskönyv. ’77-ben íródott, egyes szám első személyben meséli el a történetet Grace Strasser-Mendana asszony, aki eredetileg amerikai, új hazája a dél-amerikai Boca Grande lett (ne keressétek a térképen, kedves gyerekek), ahol beházasodott a politikai elitbe. A valódi főhős viszont Charlotte Douglas, aki mintha a Luxusvilágból lépett volna elő. Tudatlan, szétesett, folyton fáradt. Lánya csatlakozik egy marxista csoporthoz, eltűnik, ő pedig céltalanul járni kezdi a világot, ide-oda csapódva két volt férje, illetve a Mendana család férfitagjai között, sodródik az árral, nem ért semmit, ami körülötte történik.

Nem érti meg, hogy a lánya mit művel, hogy miért járnak nála az FBI-osok, mit akarnak tőle az emberek, mi folyik Boca Grandében (forradalom).

Ahogy ezt gépeltem, igazából rájöttem, hogy rosszul fogalmaztam. Nem igaz, hogy nem tudja. A duplagondolt alkalmazta. Megoldja, hogy semmi ne fájjon. Nem vesz tudomást semmiről.

A regény is hasonló eszközökkel operál. Nem patetikus, magasztos, vagy hatalmas erővel magával ragadó a szöveg, lassan csordogálnak a szavak, mégis érezni olvasás közben, hogy haladunk az elkerülhetetlen felé. (Ugyan leírja Joan Didion az első pár oldalon, hogy mi fog történni, de mint oly sok más esetben, itt sem a cél, hanem az odavezető út a fontos.) Finoman rajzolódik ki előttünk a tipikusnak beállított, tudatlan amerikai nő személyisége, a banánköztársaságok tipikus visszásságai, problémái, majd ezekből bontakozik ki lágyan, szinte észrevétlenül a személyes és a politikai katasztrófa.

Ahogy a Színész mondja a Rosencrantz és Guildenstern halott-ban: (szabad fordításom, elnézést érte)

Színész: A cselekménynek el kell jutnia az esztétikai, morális és logikai konklúzióhoz.

Guildenstern: És ebben az esetben mi az?

Színész: Az sosem változik – a cél az a pont, ahol mindenki, akit kijelöltek a halálra – meghalt már.

Guildenstern: Kijelöltek?

Színész: A „csak desszert” és a „tragikus irónia” közt elég nagy tér van saját tehetségünknek. Általában véve akkor jutottunk el olyan messze, amilyen messze csak lehet, mikor a dolgok már nem fordulhatnak rosszabbra.

Guildenstern: Ezt ki dönti el?

Színész: Eldönteni? Meg van írva!

 
Ötös. (Gondolkodom egy értékelési rendszeren, mint a Geistwald, de majd valamikor talán esetleg.)

A bejegyzés trackback címe:

https://librarian.blog.hu/api/trackback/id/tr83128703

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.