1. Csendet!
2. A könyveket legkésőbb a jelzett dátumig vissza kell juttatni!
3. A kauzalitás természetébe belekontárkodni szigorúan tilos!

Úúúk!

Üdvözlet a Könyvtárban!
Itt leírom, mi a véleményem az elolvasott könyvekről.

A kvantitatív és a kvalitatív értékelés párosítása:
1 - olvashatatlan
2 - nem ajánlom
3 - egynek jó volt
4 - ajánlom
5 - nagyon jó könyv
6 - Pablo! Genial!

Ha keresel valamit:
->KATALÓGUS<-

Banánt adnak

Geistwald
táblásjátékügyi szakblog
Körúti Kocsmák
Expedíció a Nagykörúton
Ahogy érzed
pozitív közösségi
Boholy
Egy kemény élet
Medvemenhely
árva medvék otthona
Zsombi
Okos ember
Geekz
Szex és erőszak

Médiatámogató

beszélget (1.szabály!)

  • Thészeusz: Ha már "karatélyozás", akkor viszont nem is nuncsaku, hanem "lundzsákó" volt :... (2018.09.13. 10:10) Andzsin-szan és én
  • Noname Watanabe: Azóta csak romlott a helyzet. A YA/vámpír/New Adult/erotikus nőipornó baromság... (2016.07.18. 14:53) A cukiság fasizmusa
  • Orosdy Dániel: Én csak annyit szeretnék, hogy ez az egyik legcsodálatosabb oldal az egész int... (2014.03.05. 07:57) Irodalomra várva

Itt veszek pólót

Geistwald

Körúti Kocsmák

  • Hibás feed URL.

Majd szólok, ha van valami!

Angyalt láttam a metróban

2008.06.28. 19:04 | picidzé | 8 komment

Címkék: fantasy agave neil gaiman

Neil Gaiman - Sosehol

Ahogy Dr. X (bárki is legyen) igen helyesen észrevette, megjelent a Neverwhere-újrairatom a KönyvesBlogon, mivel az Agavénak hála, megjelent magyarul is. Régi olvasóimnak ismerős lesz a szöveg, kicsit azért átpofoztam. Tehát:

Feltétel nélküli ömlengés következik, vigyázat. A Soseholt már legalább tízszer elolvastam, rajongok érte. Neil Gaimanért is. Az egyik legjobb fantáziájú és humorú jelenleg élő íróról van szó, aki alapvetően fantasy stílusban ír, de szerencsére a fantasztikus elemek használata nála nem cél, hanem eszköz. Ja, meg zseni a fickó. De tényleg. Aki ismeri a Sandman képregénysorozatot, az egyetért velem, aki nem, az szerezze be. Naszóval, a Sosehol:

Richard Mayhew egy teljesen átlagos figura, Londonban él, tökéletesen érdektelen munkát végez és úgy gondolja, szerelmes a barátnőjébe. Míg egy napon.

Richard egy Ajtó nevű sebesült lányt talál a járdán, menyasszonya hisztije ellenére gondjaiba veszi, és - előre látható módon – megkezdődnek a Kalandok. Rosszarcúak keresik a lányt Richardnál, ő természetesen nem adja fel védencét, hanem felajánlja segítségét, aztán fülig belepottyan a katyvaszba.

Az említett rosszarcúak egyébként - Mr. Croup és Mr. Vandemar – a világ legzseniálisabb henchman-párosa. Elsőre teljesen archetipikusak, Gaiman valahogy mégis teljesen egyedi és baromi félelmetes figurákat faragott a folyton csevegő, körülményesen fogalmazó, rókaszerű Mr. Croupból és a hatalmas termetű, szűkszavú, mindent szó szerint értő Mr. Vandemarból. Bérgyilkosok, nem is akármilyenek. Nem ilyenné váltak, a gyerekkoruk miatt, nem elsősorban a pénzért csinálják, ők egyek a szakmájukkal. Embereket bántanak. Kínoznak. Ölnek. Városokat égetnek fel, isteneket feszítenek meg. Ezért vannak. Ezek ők. És pont ezért – ők a legjobbak.

Szóval Richard Ajtót követve alámerül a Lenti Londonba, mely egy különös, torz fantáziaképe Londonnak, ahová az elkallódottak, kitaszítottak, deviánsok kerülnek - és persze a természetfölötti lények, melyek a „Fenti London” modern világába nem illenek bele. (Menny és pokol közt harmadik, ugye.) A Lenti London helyszíneinél főleg a londoni földalatti állomásainak neveivel játszik el Gaiman, ez a fordításban kicsit nyögvenyelősen jön ki. Knightsbridge valójában a Night’s Bridge, egy valódi híd, melyen átkelve könnyen elragadhat az éjszaka; a Blackfriars állomáson valóban szerzetesek élnek; Earls’s courton tényleg megtaláljuk a gróf udvartartását, Shepherd’s Bush-nál pedig ott van a Pásztor, akitől mindenki retteg odalent, ésatöbbi ésatöbbi. Él, lüktet, és megvan a maga logikája is, ami minden mese létfontosságú eleme.

Az ötlet persze nem új, ilyesmi Luc Besson-tól a Subway (illetve azóta a magyar khm utánérzés, a Kontroll is), Gaiman fantáziája mégis egyedi, új helyszínt teremt, én pedig amúgy is sokkal jobban szeretem a világunkhoz valamennyire kötődő alternatív valóságokat, mint a teljesen elszállt megoldásokat. Ízlés dolga, szerintem ötös.
Ha már szóbajött a fordítás: Pék Zoltán munkáját a szokásosnál gyengébbnek éreztem, főleg a könyv elején, aztán vagy belejött a fordító, vagy huszonhetedszer is magával ragadott a történet és már nem figyeltem, nem tudom.

Tehát Richard, alámerül, de miután belépett ebbe a világba, egyszerűen megszűnik létezni a miénkben – senki nem emlékszik rá, nem látják, nem hallják – egyszerűen nincs és nem is volt soha, így hát nekiindul Ajtóval és segítőivel (de Carabas márki és a titokzatos Vadász), hogy segítsen neki megérteni és megbosszulni családja lemészárlását, és visszautat találjon a régi életéhez.

A történetről akkor ennyit. Neil Gaiman egyébként egy zseni, ha még nem mondtam volna. Hihetetlen fantázia, életszerű karakterek, fordulatos történet, zseniális helyszín. A végére pár apróság, csak úgy.

Több párhuzamot is felfedezhetünk a Sosehol és a Galaxis Útikalauz között. Először is: az író mindkét esetben angol. Másodszor: a Sosehol egy tévé-sorozatnak indult, ennek forgatókönyvét bővítette ki Gaiman később regénnyé. (Mint bizonyára MINDENKI tudja, az Útikalauz egy BBC rádiójáték-sorozat volt gyermekkorában.)

Harmadszor: Gaiman főhőse is egy igazi kovácsjános, egy jellegtelen, szerencsétlen figura, akivel már a második oldalon lehet azonosulni. Mondjuk Richard Arthur Denttel ellentétben változik, és (relatíve) nagy tetteket visz végbe.

Ha fülszövegíró lennék, valami olyasmit sem szégyellnék leírni, hogy „...és a földalatti már sosem lesz a régi!”. De szerencsére nem vagyok az.

Ajánlom ezt a könyvet mindenkinek. Tényleg mindenkinek. Útravalónak pedig annyit tanácsolnék a kedves gyerekeknek, hogy ha a metróban egy angyallal találkoznak – az legalábbis legyen gyanús.

Nekem akkor is:

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://librarian.blog.hu/api/trackback/id/tr78543636

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.06.30. 09:36:12

kedvencem az utószó: hogy a szerkesztő kérte, az amcsiknak egyszerűsítse le, mert nem értik a poénokat! :DDDDDDDD

babó 2008.07.05. 20:19:42

ojjé, mellényúltam, az Amerikai isteneket vettem meg...
most mi lesz?

vinitora 2008.07.12. 15:15:14

megvettem
olvasom
k*rva jó
7es
mint az amerikai istenek is

babó 2008.07.16. 22:46:36

nem estem, törölközőm van.

elolvastam, tetszett, de valahogy mást vártam. eddig csak a csillagport láttem filmen,ami ugye nem jelent semmit, és olvastam az írót méltató cikkeket, végül arra jutottam érdemes belevágni. és tényleg. :))

ugyanakkor... valahogy nagyon macsó volt nekem az a könyv. ami persze nem baj, sosem volt az, csak nem ilyennek képzeltem. mindegy.
érdekes a párhuzam Prattchett Kisistenekjével (az egyik kedvencem) is, mármint hit, istenek témakörben, mindketten a maguk sajátos világában és felfogásával. jó, na.

sajnos további beruházások várhatók :))

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2008.08.24. 12:20:38

Én is elolvastam, hála neked, picidz.

Jó, tényleg, de zavar a sok közhelyes fordulat (pl. az eleje és a vége: nem találja a helyét, s visszamegy a mesevilágba, mint Frodó), a néhol már eleve a filmfeldolgozásnak szóló, forgatókönyv-szerű előadásmód. De tagadhatatlan az invenció, a humor (Old Bailey :) és a gyakran tényleg nagyszerű stílus, a mese szépsége. 4.