James Clavell - Sógun

Számomra a Magyar Televízió utolsó nagy húzása az volt, hogy lenyomták a Sógun sorozatot valamikor nyolcvanakárhányban. (Jó, a Parabolát is nagyon élveztem, mert tíz évesen máshol nem láttam csöcsöt, de ez most mindegy.) Egyrészt azért, mert olyan jó sorom volt, hogy már hat évesen elvitt édesapám karatézni, így a japánbuziság végigkísérte egész jellemfejlődésemet. Másrészt azért, mert ekkora királyság nem volt még és nem is lesz. Nem tudom leírni, mekkora érzés volt edzésről hazaérve rohanni a fekete-fehér Junosztyhoz, bekapcsolni, és ott látni, ahogy Jabu parancsára éppen élve megfőznek valakit. MGAH! (A szüleim nem tudták, hogy néztem. Nem mintha elhanyagoltak volna, csak ezt véletlenül nem. Hálistennek.)

A Sógunnál menőbb dolog akkoriban nem volt. Karatélyoztunk, szamurájkardoztunk botokkal, akinek meg volt nuncsakuja, annál csak az volt nagyobb király, aki nem ütötte magát folyton pofán és herén vele. Baszki, megfigyeltem, egyre inkább énblogolok könyvek kapcsán. Fujj. Énblogos. Abcug. Kútmérgező. Lássuk talán a könyvet.

Van, aki nem ismeri a Sógunt? (Édesanyámon kívül.) 1600, Japánban partot ér egy holland / angol kalózhajó, a tengerészek fogságba esnek, egyedül a kormányos, John Blackthorne vághat neki, hogy megismerje az országot. Az európaiak arrafelé csak katolikusok, ő az első protestáns. A helyi kultúráról fogalma sincs, a japánok amúgy sem szeretik a tengerészeket (és főleg a kalózokat), nem csoda hát, hogy kevesen akarnak pajtizni vele. Nincs könnyű dolga. De persze túléli, sőt.

A regényben benne van minden, amit a feudális Japánból ki lehet hozni: erőszak, szeppuku, lefejezés, orgyilkosság, politika, gésák, bátorság, nindzsák. Ha csak ennyi lenne, akkor is egy vérprofin megírt, izgalmas, érdekes, hiteles kalandregény volna a Sógun, de amit felnőtten még ennél is jobban imádok, az az, hogy ez TÉNYLEG ÍGY VOLT. Blackthorne-t egy William Adams nevű tengerészről mintázta Clavell, aki valóban az első európai hatamoto volt, Toranaga egy az egyben Tokugava Iejaszu, Isidó pedig Oda Nobunaga, a vadállat. Satöbbi.

Jó, nem pont így volt. Nem pont ezekkel a karakterekkel, nem pont ugyanakkor. Clavell sokszor több történelmi figurát gyúr egybe, időben elég távol lévő eseményeket sűrít pár hónapba, és persze dramatizál - ez a dolga. Nem hiteles történelmi dokumentum ez, hanem kalandregény, könyörgöm. Ha nagyítóval nézzük, a könyv tele van apró anakronizmusokkal, pontatlanságokkal de aki élvezetét leli abban, hogy ezeken örömködik, az alantasabb, mint egy paraszt. Kereskedő. Ronin.

Mit számít, hogy mikor vetettek be először muskétás alakulatokat? Hogy valójában mikor találták fel a grogot? Hogy mikor alakult a Holland Kelet-indiai Társaság? Tökmindegy. A Sógun a legkirályabb regény, amit a középkori Japánról valaha írtak.

Arigato gozaimaszu, Clavell-szan.