1. Csendet!
2. A könyveket legkésőbb a jelzett dátumig vissza kell juttatni!
3. A kauzalitás természetébe belekontárkodni szigorúan tilos!

Úúúk!

Üdvözlet a Könyvtárban!
Itt leírom, mi a véleményem az elolvasott könyvekről.

A kvantitatív és a kvalitatív értékelés párosítása:
1 - olvashatatlan
2 - nem ajánlom
3 - egynek jó volt
4 - ajánlom
5 - nagyon jó könyv
6 - Pablo! Genial!

Ha keresel valamit:
->KATALÓGUS<-

Banánt adnak

Geistwald
táblásjátékügyi szakblog
Körúti Kocsmák
Expedíció a Nagykörúton
Ahogy érzed
pozitív közösségi
Boholy
Egy kemény élet
Medvemenhely
árva medvék otthona
Zsombi
Okos ember
Geekz
Szex és erőszak

Médiatámogató

beszélget (1.szabály!)

  • Thészeusz: Ha már "karatélyozás", akkor viszont nem is nuncsaku, hanem "lundzsákó" volt :... (2018.09.13. 10:10) Andzsin-szan és én
  • Noname Watanabe: Azóta csak romlott a helyzet. A YA/vámpír/New Adult/erotikus nőipornó baromság... (2016.07.18. 14:53) A cukiság fasizmusa
  • Orosdy Dániel: Én csak annyit szeretnék, hogy ez az egyik legcsodálatosabb oldal az egész int... (2014.03.05. 07:57) Irodalomra várva

Itt veszek pólót

Geistwald

Körúti Kocsmák

Majd szólok, ha van valami!

Andzsin-szan és én

2010.02.05. 06:28 | picidzé | 6 komment

Címkék: történelem james clavell

James Clavell - Sógun

Számomra a Magyar Televízió utolsó nagy húzása az volt, hogy lenyomták a Sógun sorozatot valamikor nyolcvanakárhányban. (Jó, a Parabolát is nagyon élveztem, mert tíz évesen máshol nem láttam csöcsöt, de ez most mindegy.) Egyrészt azért, mert olyan jó sorom volt, hogy már hat évesen elvitt édesapám karatézni, így a japánbuziság végigkísérte egész jellemfejlődésemet. Másrészt azért, mert ekkora királyság nem volt még és nem is lesz. Nem tudom leírni, mekkora érzés volt edzésről hazaérve rohanni a fekete-fehér Junosztyhoz, bekapcsolni, és ott látni, ahogy Jabu parancsára éppen élve megfőznek valakit. MGAH! (A szüleim nem tudták, hogy néztem. Nem mintha elhanyagoltak volna, csak ezt véletlenül nem. Hálistennek.)

A Sógunnál menőbb dolog akkoriban nem volt. Karatélyoztunk, szamurájkardoztunk botokkal, akinek meg volt nuncsakuja, annál csak az volt nagyobb király, aki nem ütötte magát folyton pofán és herén vele. Baszki, megfigyeltem, egyre inkább énblogolok könyvek kapcsán. Fujj. Énblogos. Abcug. Kútmérgező. Lássuk talán a könyvet.

Van, aki nem ismeri a Sógunt? (Édesanyámon kívül.) 1600, Japánban partot ér egy holland / angol kalózhajó, a tengerészek fogságba esnek, egyedül a kormányos, John Blackthorne vághat neki, hogy megismerje az országot. Az európaiak arrafelé csak katolikusok, ő az első protestáns. A helyi kultúráról fogalma sincs, a japánok amúgy sem szeretik a tengerészeket (és főleg a kalózokat), nem csoda hát, hogy kevesen akarnak pajtizni vele. Nincs könnyű dolga. De persze túléli, sőt.

A regényben benne van minden, amit a feudális Japánból ki lehet hozni: erőszak, szeppuku, lefejezés, orgyilkosság, politika, gésák, bátorság, nindzsák. Ha csak ennyi lenne, akkor is egy vérprofin megírt, izgalmas, érdekes, hiteles kalandregény volna a Sógun, de amit felnőtten még ennél is jobban imádok, az az, hogy ez TÉNYLEG ÍGY VOLT. Blackthorne-t egy William Adams nevű tengerészről mintázta Clavell, aki valóban az első európai hatamoto volt, Toranaga egy az egyben Tokugava Iejaszu, Isidó pedig Oda Nobunaga, a vadállat. Satöbbi.

Jó, nem pont így volt. Nem pont ezekkel a karakterekkel, nem pont ugyanakkor. Clavell sokszor több történelmi figurát gyúr egybe, időben elég távol lévő eseményeket sűrít pár hónapba, és persze dramatizál - ez a dolga. Nem hiteles történelmi dokumentum ez, hanem kalandregény, könyörgöm. Ha nagyítóval nézzük, a könyv tele van apró anakronizmusokkal, pontatlanságokkal de aki élvezetét leli abban, hogy ezeken örömködik, az alantasabb, mint egy paraszt. Kereskedő. Ronin.

Mit számít, hogy mikor vetettek be először muskétás alakulatokat? Hogy valójában mikor találták fel a grogot? Hogy mikor alakult a Holland Kelet-indiai Társaság? Tökmindegy. A Sógun a legkirályabb regény, amit a középkori Japánról valaha írtak.

Arigato gozaimaszu, Clavell-szan.

A bejegyzés trackback címe:

https://librarian.blog.hu/api/trackback/id/tr201728171

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AnTalk 2010.02.05. 11:40:36

Szakét a Könyvtáros Úrnak!
Hogy mennyi közös vonásunk van! Én is karatéztam és gyerekkori álmom eljutni Japánba.

raves · http://mindennapramese.blog.hu 2010.02.05. 14:56:58

A sorozatot én is gyerekként izgultam végig, a nindzsás rész tett rám nagy hatást (akkoriban ment a Nindzsa színre lép a mozikban Franco Neroval).
Csak egyetemista éveimben olvastam el a regényt, de nem tudtam letenni. Alapmű! :)

Gróf Úr 2010.02.06. 11:48:14

Alap, az biztos. Érdemes még megemlíteni a Tajpant is (aminek a folytatásai, hát, hmm) mint a Shogun testvérét, persze más időben, japán helyett kínával etc. No meg a Patkánykirályt, ami szintén remekmű :-)

Almost Zed 2010.02.09. 09:29:22

Hali picidzé!
Bocs az offtopicért, de nem találtam más elérhetőséget.
Erről van szó:
konyvelmenyeim.blogspot.com/2010/02/kreativ-blogger-dij.html

Gratula!

Thészeusz 2018.09.13. 10:10:35

Ha már "karatélyozás", akkor viszont nem is nuncsaku, hanem "lundzsákó" volt :) Én is csináltam magamnak kötélből és seprűnyélből... meg nindzsakardot valami falécből, kartonlapból és egy teljes tekercs fekete színű szigszalagból... surikenem pedig egy lyukas közepű fakorong volt, aminek a közepébe hosszú madzagot kötöttem és így nem kellett minden dobás után keresgélni, mert visszarántottam :D