Jávor Ottó – A matematikatanár elhallgatása
Igazi 80-as évekbeli depresszív, szürkületi zóna. Egyáltalán nem rossz, de valahogy mostanában nincs hangulatom az érfelvágós dolgokhoz. (Joggal merülhet fel a kérdés, hogy akkor miért néztem meg vasárnap a Dogville-t. Nemtom.)
Realista, pesszimista írások, legyen szó egy öreg néni visszaemlékezéseiről, egy osztályvezető tragédiájáról, vagy egy kivégzésen készült életképről. A fülszöveg természetesen kitér rá, hogy csak LÁTSZÓLAG pesszimista a hangvétel, de mégis mennyire pozitív a végkicsengés, mennyire előremutató dolgokat sugall az író...a pácolt lószart. 82-ben egyszerűen nem volt szabad rosszkedvűnek lenni, itt a fülszöveg volt a vörös farok.
Bármi is a téma, Jávor Ottó stílusa ugyanolyan szigorú marad.
Megrázó.
Talán egyetlen kivétel a görög mitológiát aktualizáló novella-kvartett – A Nagy Ajax halála, Hektór futása, Szinón, A győztes – a kivétel, itt plusz egy szellemi lépést meg kell tennünk, hogy IGAZÁN lehangolódjunk, de ez sem nehéz.
Jó írások. De nem ütöttek akkorát.
