Szigorúan nem tartozik a blog profiljába, de néha színházba is ellátogatok a szakács testvérrel, tegnap pedig olyan darabot láttam, amelyről muszáj írnom – bár lehet, hogy csak a szokásos kusza habogás lesz belőle, még nem tudom.

Werner Schwab: Elnöknők c. darabját néztük meg a Kamrában, ezt már nagyon sok éve játsszák, én mégsem tudtam róla semmit, bármiféle prekoncepció nélkül ültem le elé.

Jól indul a darab, a későbbi tragikomédiából még csak a komédiát látjuk. Úgy tűnik, hogy egy kellemes kis gúnyolódás az egész, amit három zseniális színésznő – Szirtes Ági, Csákányi Eszter, Pogány Judit – jutalomjátékának szántak. Mind a hárman apró mozdulatokkal, gesztusokkal, modorosságokkal építik fel a karaktereket, nagyon rég nem láttam ilyen jó alakításokat.

Három takarítónő ül egy szegényes konyhában és Erna (P.J.) új színes tévéjét ünnepelik. A beszélgetés az élet nagy igazságai körül forog – Parti Nagy Lajos keze munkája az egyszerű emberek anyanyelv-gyilkossága -, az élet értelme, a jóság, a vallás kerülnek folyton szóba. Ugyanakkor a három nő saját nyomorúságát is folyton felemlegeti. Erna részeges, őt egyáltalán nem tisztelő fiáról panaszkodik, Grete (Sz.Á.) nem hajlandó beletörődni, hogy bizony megöregedett, Mariedl (Cs.E.) pedig arról szónokol, hogy őt mennyire megbecsüli mindenki munkája miatt – csupasz kézzel hárítja el a dugulást gazdag emberek vécéjében a szerencsétlen. Nyilván nagyon megbecsülik.

A szar amúgy is sokszor szóba kerül, de ezt nem éreztem izzadtságszagúnak. A vatikáni tévéközvetítés és a kula egyidejű emlegetése egy kézenfekvő módja a szent és a profán szembeállításának, ami rendkívül béna is lehetne (emlékezzünk Hermann Nitsch provokációjára pl.), de a darabban mégsem az.

Az első felvonás nagyjából eseménytelenül zajlik le, alaposan megismerjük a prűd Ernát, a vérmes Gretát és a félkegyelmű Mariedl-t [a szkatofil, a zelóta és a ribanc tragédiája – motyogtam magam elé előadás után], látjuk, hogy szinte lehetetlen a párbeszéd közöttük, mindig saját magukhoz kanyarodnak vissza, ugyanazokat a köröket futják, ugyanazok a – vallásos – közhelyek viszik tovább a szinte információcsere nélküli beszélgetést. Gondolom mindenkinek van olyan ismerőse, aki ha rá kerül a sor a beszélgetésben, mindig úgy kezdi mondandóját, hogy „Igen? Én meg...” Szörnyű. A nagy kedvenc Harcosok Klubjában talán a kedvenc jelenetem, mikor Marla és a narrátor beszélgetnek, hogy miért járnak terápiás körökbe.

- Tényleg figyelnek rám. Nem csak...

- Nem csak arra várnak, hogy ők következzenek a beszédben.

Elnöknők

Itt a három bepiált öreglány egy mulatságba képzeli magát, egymás szavába vágva mesélik jelen idő E/3-ban a velük történteket – azaz vágyaikat. Erna Votilával, a lengyel bevándorló hentessel folytatott szűzies románcát meséli el (Pogány Judit egyik monológja után nyíltszíni taps, teljesen indokoltan), Greta a zenekar tubásával alakuló, sokkal sikamlósabb kapcsolatáról mesél, csak Mariedl marad folyton a szarnál, ő egyszerűen nem képes magát máshogy látni, mint ahogy gumikesztyű nélkül vájkál a szarban, ez ad értelmet életének. A másik kettő nem is nagyon hagyja szóhoz jutni – illetve egyre kevésbé –, míg Mariedl teljesen bepöccen, és saját meséjében brutálisan porrá zúzza a másik kettő meséjét. Nem kell nagyon szabadon eresztenie a fantáziáját – nem is tudná szerencsétlen – épp csak az igazságot vágja a másik kettő arcába. Erna részeges fiát írja le, ahogy a románcot tönkreteszi, Gretét pedig szembesíti azzal, hogy csak egy vén ribanc, akit a lánya elhagyott és egy képeslapot sem küld neki soha.

 

Amíg tart Mariedl nagyjelenete, a másik kettő higgadtan ruhákat, késeket vesz elő – majd brutálisan meggyilkolják, leszúrják, levágják a fejét. Mert bármit el lehet viselni bárkitől, csak azt nem, ha az álmainkba rúgnak bele.

Nem tudom, mit is gondolok valójában a darabról, még azt sem, hogy mi is az üzenete (az előző, kissé patetikus mondaton kívül).

Közkeletű tévedés, hogy minél egyszerűbb valaki, annál jobb lelke van?

Valójában senki sem jó, csak tovább tudja elnyomni a haragot és a keserűséget?

Nemtom. Azt nem mondanám, hogy tetszett, de elgondolkodtatott jó pár dologról. Gondolom ez volt a célja.