A stalker jelenthet orvhalászt, besurranó tolvajt, vagy akár guberálót is. Piti bűnözőkre, kisstílű alakokra szokták használni. A kifejezést a Sztrugackij fivérek hozták be a köztudatba a Piknik az árkokparton című regényükkel, amit Tarkovszkij később megfilmesített, sőt a GSC Game World fejlesztőcsapat lövöldözős kalandjátékot is készített a sztori alapján. A film viszonylag pontosan követi a cselekményt, a S.T.A.L.K.E.R. játékban viszont megváltoztatták a sztori alapját, de érdemes vele foglalkozni, mert olyan atmoszférát teremt, ami túlmutat a hagyományos FPS élményen.
Találkozás: az ember szembesülése nem emberi civilizáció valamely megnyilvánulásával.
Első típusú találkozás: az ember egy nem emberi civilizáció valamely jelét észleli (rádióüzenet, fényjelek, távoli objektum, stb).
Második típusú találkozás: az ember észleli egy nem emberi civilizáció alkotta eszköz mozgását, működését, de a részletek nem kivehetőek, és a lényekkel nem kerül kapcsolatba.
Harmadik típusú találkozás: az ember közvetlen kapcsolatba kerül más civilizáció lénye(i)vel. A kétoldalú kapcsolat mindkét oldal fizikai jelenlétén alapul.
Arkagyij és Borisz Sztrugackij: Piknik az árokparton, Stalker
Egy szép napon földönkívüli lények látogatnak el hozzánk, de nem vesződnek a kapcsolatteremtéssel. Egy kis ideig – talán egy éjszakán át – tartózkodnak itt, majd szedik a sátorfájukat és tovább állnak. Az érintett területeken furcsa tárgyakat hagynak hátra, valamint néhány vicces anomáliát. Se puszi, se pá, még egy fatörzsbe sem karcolják bele, hogy itt járt Jolán és Géza, a Tejút 736/b-ből. A kormány lezárja a kérdéses területeket – a Zónákat –, a tudósok pedig igyekeznek megfejteni az érthetetlen elven működő szerkezetek titkát. Megjelennek persze a szerencsevadászok is, akik átlógnak a kordonon, és kicsempészik a műtárgyakat, amiket egy nemzetközi orgazdahálózat értékesít. A stalkernek nincs könnyű dolga, mert a Zónát a hadsereg őrzi, a katonák pedig mindenre lőnek, ami mozog. Ha átjutott, egy magányos világba ér, ahol nem él sem ember, sem állat, csak a növényzet maradt meg. Az elhagyatott és lepusztult ipari terület halálos csapdákat rejt: Tele van láthatatlan gravitációs anomáliákkal, mérgező tócsákkal, és tűzesőt okádó lyukakkal. Kockáztatni kell, viszont a relikviák közt található soha le nem merülő akkumulátor, antigravitációs szerkezet, és még egy csomó minden, aminek nem csak a működési mechanizmusát nem értjük, de funkcióját sem igazán. A regény Redrick Schuchart életét követi végig, aki Marmontban (a Zóna melletti városban) született. Mivel nagy a munkanélküliség arrafelé, nem megy el kukásnak, vagy utcaseprőnek, hanem a tiltott területen guberálva próbálja fenntartani magát.
A jó könyvek több szinten szórakoztatják az olvasót. A felsőbb rétegekben folyik a tulajdonképpeni cselekmény, alant pedig lesből lecsap ránk az erkölcsi mondanivaló, vagy éppen a szerző személyes hisztije. Anélkül, hogy belemennék a komolyabb spoilerezésbe , ki lehet emelni két kérdést, amit felvet a regény: Mi van akkor, ha szembe kerülünk egyszer egy civilizációval, ami olyan szinten áll fölöttünk, hogy nem vesződnek a kapcsolatteremtéssel? Mi sem ülünk le egy guppival kártyázni. Idejönnek, nyomnak egy illegál partyt valamelyik erdőben, elszórnak némi szemetet, oszt' viszon'hallásra. Néznénk nagyokat, és semmire sem tudnánk használni az idegenek eszközeit, csak szöget vernénk a falba elektromikroszkóppal. És mi történne akkor, ha létezne olyan technológia, ami érzékeli, hogy mit akar az ember legbelül, és gombnyomásra megvalósítja? Képes lennék szembenézni a legtitkosabb vágyaimmal, vagy rettenettel töltene el, ha tálcán kínálnák azt, amiről lehet, hogy tudni sem akarok?
A Stalker az egyik legeredetibb történet, amit olvastam. Külön érdeme, hogy úgy fantasztikus, lenyűgöző és izgalmas, hogy egyáltalán nem használja a sci-fi jól bejáratott klisséit. A Könyvtáros Tezsvér majommal értékel, én pontban számolok. Tízből tíz.
Stalker - Andrej Arszenyjevics Tarkovszkij filmje
A könyv – ami igazából egy novellafüzér – végén található a Stalker című kisregény. Itt egy kiégett író, és egy tudós szeretne eljutni a Zóna közepéig, és megbízzák Redrick Schuchartot, hogy megfelelő díjazás ellenében vezesse oda őket. Menet közben lassan kiderül, hogy ki milyen indíttatásból akar belépni a "titkos szobába", és az is egyértelművé válik, hogy ezek az okok nem igazán egyeztethetők össze egymással.
Megmondom őszintén, tartottam egy kicsit a filmtől, mert Tarr Béla húsz perces, elviselhetetlenül unalmas snittjei óta fenntartásokkal kezelem a művészfilmeseket. Szerencsére Tarkovszkij, nem tekinti a forgatást matyizásnak – ami rajta kívül senkinek sem jó –, hanem elénk tárja a gyönyörű és félelmetes Zónát. A film ritmusa tényleg nem túl gyors, de sohasem unalmas. Vannak benne álmosító részek, de ezeket is kitölti lassan változó, csodaszép képekkel. Kell hozzá egy hangulat, egy nyugalmas este, de feltétlenül érdemes megnézni. Minden képkockája olyan, mint egy gondosan megkomponált festmény.
Érdekes, hogy a filmbeli stalker sokkal kevésbé vagány, mint Szrugackíj főhőse. Retteg a Zónától, és nem is annyira a pénzért, hanem inkább küldetéstudatból vállalja a feladatot. Ránézésre eléggé kattant a csávó. Ez a jellemváltozás összefüggésben lehet a forgatás körülményeivel. Tarkovszkij ugyanis megállapodott egy német forgalmazóval, hogy kap előlegnek jó minőségű negatívot, ám azt a Szovjet Állami Filmhivatal ellőtte valami teljesen indifferens produkcióra. Küldtek helyette kísérleti alapanyagot, de az orosz csúcstechnológiás film rögtön megsemmisült, ahogy megpróbálták előhívni. Ekkor már leforgatták a Stalker első részét, és mivel további támogatásról szó sem lehetett, az eredeti költségvetés feléből kellett megoldani a az egészet. Mivel rengetegen segítettek és vállaltak ingyenmunkát, a minőségből nem kellett alább adni, viszont a történet elég sokat változott. Tízből nyolc pont.
S.T.A.L.K.E.R. - FPS/RPG számítógépes játék, GSC Game World, Ukrajna
A 30 km-es zóna: (Зона відчуження) A csernobili atomkatasztrófa után a reaktor 30 km-es körzetéből kitelepítették lakosságot, és az ukrán hadsereg ellenőrzi a területet. Napjainkban a külső része már akár lakható is lenne, de a kormány csak néhány idősebb embernek engedélyezte a visszatérést. A környék lakói sokszor beszöknek a Zónába. Komoly probléma az illegális fakitermelés, az orvvadászat, és az elhagyott lakásokból is elvisznek minden mozdíthatót. A katonaság ezért szígorítja az ellenőrzést, őrjáratozik odabent, de a terület nagysága miatt igazából tehetetlen a guberálókkal szemben.
Idegen lényekről, találkozásról itt szó sincs, viszont egy zseniális húzással új alapokra helyezték a történetet a fejlesztők: Egy szép napon MÁSODSZOR is felrobban a csernobili atomerőmű, senki sem érti, mi történt. A sugárzás mutációkat idéz elő a növény és állatvilágban, de ami még ennél is fontosabb, veszélyes anomáliákkal, és különleges hatású tárgyakkal lesz tele a környék. A hadsereg megerősíti a kordont, a külső gyűrűben támaszpontokat, beljebb pedig kutatólaboratóriumokat létesít. Ekkora területen persze nem tudják megakadályozni az átjárást, ezért megtelik a Zóna kincskeresőkkel, életművészekkel, és a társadalom egyéb söpredékével.
A főhős amnéziában szenved, mert úgy izgi a játék, ha az elején semmit sem tudunk, aztán majd összeáll minden, mint a tejberizs. Ezt a trükköt már milliószor sütötték el mindenféle platformon, finoman szólva nem számít túl eredetinek. Na mindegy, szóval nem emlékszünk semmire, csak arra, hogy feltétlenül meg kell ölnünk egy bizonyos Strelokot, aki valahol a Zóna belsejében kóborol. Arrafelé meg a túlélés sem egyszerű feladat, hát még a bosszú, hiszen a sugárzás és mutánsok mellett még egymással versengő frakciók is nehezítik a dolgunkat. Az Ukrán Hadsereg alakulatai pénzzel próbálnak lehúzni az átjutásért cserébe, később szakadár csoportokkal kerülünk kapcsolatba. Ezek hétköznapi stalkerekből és dezertált katonákból álló szervezetek. Legnagyobb talán a Duty, ami igen konzervatív fickókból áll. Szerintük a Zóna léte az egész világot veszélyezteti, és meg kell akadályozni, hogy onnan bármi is kikerüljön.
Velük szemben a Freedom frakció áll, akik úgy érzik, a veszély ellenére hatalmas kincs a Zóna, és tanulmányozni kell, hogy az emberiség tovább fejlődhessen. Találkozhatunk még tudósokkal, banditákkal, sőt egy vallási alapon működő katonai csoporttal is. A cél eljutni az erőműbe, elkapni a rosszfiút, aki minden baj okozója.
A játék – függetlenül attól, hogy csak laza szálon kötődik az eredeti történethez – hozza a "stalker életérzést", nagyon látványos és bizony parás is helyenként. Amikor az X-18-as földalatti laboratóriumban bolyongtam, és fogalmam sem volt hogy jutok ki onnan élve, ugyanazt éreztem, mint amikor tíz éves koromban eltévedtem egy régi bérház pincerendszerében. Fontos megjegyezni, hogy az RPG-kalandjáték elemek másodlagosak, itt igazából lőni kell, ez a lényeg. Kicsit húztam is a számat, hogy mi lesz az én harmatos, szépíró lelkemmel, de be kell vallanom, hatalmas érzés belenyomni egy tárat a zombikutya fejébe, és kiabálni közben, hogy "Megdöglesz a kurva anyád, megdöglesz!" Tízből hét pont.
lt. Nem pont ezekkel a karakterekkel, nem pont ugyanakkor. Clavell sokszor több történelmi figurát gyúr egybe, időben elég távol lévő eseményeket sűrít pár hónapba, és persze dramatizál - ez a dolga. Nem hiteles történelmi dokumentum ez, hanem kalandregény, könyörgöm. Ha nagyítóval nézzük, a könyv tele van apró anakronizmusokkal, pontatlanságokkal de aki élvezetét leli abban, hogy ezeken örömködik, az alantasabb, mint egy paraszt. Kereskedő. Ronin.
