Katona József Színház, Illaberek.
Megy mindenki külföldre. Még én is tudom, pedig két éve alig követem, mi van a világban. Én is szoktam azon gondolkodni, hogy a kislányom hol fog iskolába járni? Hol fog dolgozni? Milyen nyelven fognak beszélni az unokáim? Lehet itt élni? Nekem lehet. Okos vagyok és szerencsés, elboldogulok. Egy multinál. Nem vagyok vállalkozó típus, körülnézve nincs is kedvem. Vannak barátaim, akik saját boltot visznek. Okosak, szerencsések és nagyon keményen dolgoznak. Nagyon tisztelem őket. Meg lehet csinálni. Itt is.
Makroszinten? Reménytelen. Egyesével minden politikust agyon kéne lőni, a vagyonukat elkobozni és újrakezdeni. De kivel? A régi közhely ugye, hogy aki hatalmat akar, az nem érdemli meg. Egy multinál dolgozó, öltönyös, családos anarchista vagyok. Tíz éve fizetek adót, azóta gyűlölöm az összes ingyenélő gecinyalót, aki a pénzemből él. Nem a tanárt és az orvost, nyilván.
A kivándorlás ugyanúgy probléma volt száz éve, mint most. Nagyapám erdélyi, ő tulajdonképpen bevándorló. Szibériából, '47-ben. Tíz forinttal és tíz villamosjeggyel, ahogy szokta mesélni. Okos volt, szorgalmas, gépgyárat igazgatott két évtizeddel később. Egy ideig, mert nem lépett be a Pártba. Nem lépett be sosem, de utána is volt munkája. Szerencsés volt.
Nem tudom, hol lesz a kislányom 2033-ban. Szerintem én itt leszek. Ha nem itt, akkor medvére vadászom Kanadában. Itt is lehet boldogulni. Föld kell és fegyver. Készülni kell a rossz dolgokra, de nem telhet el egy élet sírva. Magyarosan, ahogy mondják. Nem indexet kell olvasni, hanem pozitívnapot. Nem visszanézni 1920-ba, hanem előre. Húsz év múlva szőlőm lesz, puskám, és a ma aktív politikusok nagy része halott. Remélem.
Ilyesmiken gondolkodtam az Illaberek kapcsán, tehát elérte célját. Amúgy nem tetszett igazán. Hiába a zseniális színészek, gyakran túl didaktikus, nem elég feszes. Voltak jó pillanatok, de néha unatkoztam. És amúgy is. Eszképista vagyok. Nem azért járok színházba, hogy a napilapok jussanak eszembe.