Nemrég olvastam Bari Máriusz (Damage) könyvét, a Damage Reportot, ami nem is tudom micsoda, posztmodern cyberpunk-oltár, jövőjóslás, geek-kult-történet. Ingyen (is) olvasható, nosza. Különösen érdekes, hogy a szerző az ld50 alapítója és atyaúristene, és egy hosszú fejezetben foglalkozik a közösségi oldalakkal, how-to (most már mindegy, kinyírt minket a fácse), evolúció, felhasználói minták, ésatöbbi. Nagyon tanulságos olvasmány.
Amiről az egész az eszembe jutott, hogy épp áll a bál a moly.hu-n, az adminoknál elgurult a gyógyszer, moderálás helyett már nekiálltak csoportosan törölni a felhasználókat, forradalom, lázongás, barikádok!
Hogy pontosan mi is a helyzet, szt majd összefoglalja Kelt (legkésőbb a Hármas Könyvelés következő adásában), végül is az a szakmája, hogy oknyomozzon, én csak csöndben köpködök itt kicsit.
Én csak azon méláztam el, hogy vajon mi vezethetett ide.
Disclaimer: én már régóta nem vagyok felhasználó, csak trollkodásra használtam a molyt, miután túl cuki lett nekem.
Egy sima könyvespolc-oldalként kezdte a moly Nagy Bence (Disclaimer 2: személyesen - bár felületesen - ismerem, egy remek ember ), hobbiprojektjeként, ami aztán hamar kinőtte magát egy hatalmas közösségi oldallá, amiért a felhasználók még fizettek is. Ami magyar viszonylatban nagy kincs.
A felhasználók nagy többségben azok, akik ma Magyarországon sokat olvasnak: fiatal lányok. Mondta ezt már nekem sok szakmabeli, kiadó marketingese, stb., ez a helyzet, nincs ezzel semmi baj. Sok fiatal lány egy virtuális helyen viszont elkezd egymásnak virtuális rózsaszín macskákat ajándékozni és egyéb látványos módon örülni a virtuális együttlétnek, ami még mindig nem baj, mert ők ilyenek.
Meglátom én is pár év múlva, mikor a kislányomnak már nem lesz mindegy, mit adok rá reggel. Mellékszál.
A moly tehát egyre cukibb lett a kommentekben, értékelésekben, díjakban, mindenben.
A baj az, hogy egy programozó nem tud egész nap kommenteket olvasni, szükséges (rossz) tehát az aktív, hűséges felhasználók bevonása a melóba moderátorként (itt szerkesztőnek hívják, mindegy). És általában itt válik el a szar a májtól. A bennem lapuló, és a vállalati három órás meetingeken sikoltozva baltáért könyörgő tizenéves anarchista még mindig vallja, hogy aki akarja a hatalmat, az alkalmatlan annak gyakorlására. (valami híresembermondás, kommentben kérném, hogy kié, nem találtam hirtelen)
Nincs ez másképp a közösségi oldalakon sem, sőt, - közhelyezzünk még egy kicsit -, mivel az internetről beszélünk, még inkább jellemző az, hogy frusztrált emberek egy minimális hatalmat kapva (törlés gomb) megőrülnek. A cukiság bakancsot öltött (rózsaszínt), karszalagot vett fel (helókittist), és taposni kezdett mindent, ami nem cuki. Nem elég cuki értékelések visszasorolásával, nem megfelően cuki karcok törlésével, nem eléggé cuki felhasználók moderálásával és/vagy törlésével. Ami egyszerre vicces (ha leszarod), és szomorú (ha fontos volt neked a moly, vagy legyünk fennköltek, a szabad véleménynyilvánítás).
A pökhendien fasisztoid, de legalább következetlen moderáció most ért el oda, hogy ha rosszat mondasz a molyról (molyon kívül, saját blogodon akár), törölnek. Sebaj, minél többen távoznak, annál több virtuális cica jut majd bent egy főre.
Bence! Ez nem jó üzleti modell!