Grecsó Krisztián - Isten hozott
Sáraságban időről időre Klein Edéről álmodnak az emberek, ahogy az Azazel utcán (!) szürke szekéren száguld a Tisza felé. Klein Ede zsidó kelmeárus volt, akit megvádoltak, hogy megölt egy kislányt, majd elüldözték a faluból.
Sáraság lakóit természetfölötti szomjúság gyötri, mindenki kantával jár, mindenkinek folyton innia kell.
Sáraságban – mióta egy csaló elvitte a régi fényképeket – gazdátlan árnyékok állnak mindenfelé, melyeket a „vidékiek” nem láthatnak.
Sáraságban az emberek reggelente különös szavakkal az ajkukon ébrednek, (nyelveken szólnak).
Sáraságban egyes kiválasztottak (a „kaliberek”) képesek beszélgetni a szellemekkel. Vannak hiperaktív szellemek is, Avarka bácsinak például még tüdőszűrésre szóló beutalót is küldenek, hiába halott, véget nem érően balhézna, ha kihagynák valamiből. Így hát megkapja – nem múlik azon az egy borítékon semmi.
Sáraságon a legutolsó tróger (az Üvegszemű Tót) is filozofál, teozofál.
Gallér Gergely Sáraságba való hazatérését meséli el a regény, a hazaút alatt persze a narrátor életének huszonhárom éve is megelevenedik a sárasági titkokkal, majdhogynem mitológiával egyetemben.
Profin van megírva a regény, utálom leírni az ilyen tehetségtelenbölcsészmagyartanár-szerű megmondást, de ritmusa van neki. Egy kis szöszölés, leírás (ezek a részek kicsit emlékeztettek Cserna-Szabó „Félelem és Reszketés Nagyhályogon”-jára), cselekmény, egy kis filozofálgatás. Hogy a filozofálgatások mi mindent érintenek, azt fölösleges lenne leírnom, megtette ezt helyettem az író bácsi, tessék szépen elolvasni kedves gyerekek!
Ami nagyon megfogott, az a „hazaértem” témája. Nem abban az értelemben, hogy mindenkinek kell egy otthon, család, blabla, hanem. Mikor felserdülünk, ott hagyjuk a szüleinket. De valamikor vissza kell térnünk hozzájuk. Igaz, hogy a szülőnek egy bizonyos koron túl már csak az a dolga, hogy legyen, de az azért fontos.
Asszem.
