- Nem először olvasom „ezt” a regényt, de minden alkalommal kultúráltan remekül derülök-. vallotta be arcán enyhe pírral, de férfias valójában kihúzva magát Könyvtáros Testvér.

- Parti Nagy Lajos munkásságát amúgy is „nagyra” becsülöm, - folytatta remegő hangon, de erőt véve gyomrának zihálásán ,- hiszen génienek tartom ŐT a maga valójában, gyakran álmodoztam arról a patakparton teniszezés közben, hogy egyszer beszélhetek VELE, esetleg – távozz a vállamról, hiúság kék madara – tanácsokkal lát majd el, hogy válhatok HOZZÁ hasonló, „igazi” nagy íróvá. 

Sárbogárdi Jolán is csodálatos „tehetség” – fűzte szavainak gyöngysorát szájából keresztül tovább az igen művelt, de férfiasan szerény philosz – már csak technikai „értelemben” is, hiszen ami a központozást, helyesírást, vagy éppen az alany és az állítmány úgynevezett „egyeztetését” illeti, nincs nála „szigorúbb” írónőnk e Kies hazában! – Kiáltotta arcába temetve fejét a Könyvtáros Testvér, ami tőle igen szokatlan felindultságnak „számított”, visszafogott, kisportolt stilusú embernek tartva magát.

A regény hősei ízig-vérig hús-vér-alakok, nem „holmi” hiteltelen, rosszul megírt csetlő-botló alakok, akik nem szembesülnek hétköznapi problémákkal, mint például a cukor a fánkon – élő alakok „ők”, kétség nem férhet hozzá – Nézett jelentőségteljesen riporterünk szemébe Ő, aki néha „viccesen” Könyvek Urának szokta magát becézni, természetesen mindig „huncut” mosollyal arcán, hisz igen Szerény, ő.

A „cselekményről” nem szeretnék sokat beszélni. – mondta kicsit szomorkásan a férfiú, éreztetve, hogy lehet, hogy mégis szeretne, de „jótét” lélek lévén nem teszi, nehogy „lelője” a kevésbé olvasott emberek számára nem nyilvánvaló történéseket, majd ott folytatta, ahol abbahagyta. – Két fiatal egymásba szeret, majd bonyodalmak adódnak, ennyit azért elárulhatok – árulja el erőt véve magán végleg.

- A kedves gyerekeknek pedig azt üzenem, - Tette magasba kisportolt mutatóujját, - Hogy olvassák el eme művet, mert az hozzájuk is „szól”, tisztán, szűziesen ábrázolva a szerelmet, nem holmi pornográf iromány ez, melyet a „paplan” alatt kéne, titokban olvasni. Ilyen a szerelem! – Kiáltotta befejező jelleggel, kultúrális alakját alaposan kihúzva a Könyvtáros Testvér, és jeges tekintetéből csak úgy lángolt a vágy, hogy egyszer ő maga is szerelmes lehessen, hiszen minden művelt ember kölcsönös tudatában van annak, hogy egy szerzetes nem lehet egymáséi.