Kasztovszky Béla – GRIN
Mikor „Az idő hídján” c. magyar scifi novelláskötet megjelent, kissé kétkedve forgattam, és megkérdeztem Stark urat (tudjátok, a szakállas antikvárius a Kruspér utcából), hogy mi róla a véleménye.
- Nem rossz írások, de hogy itt tart a magyar fantasztikus irodalom...tiszta nyolcvanas évek. – mondta ő, miközben enyhén csóválta a fejét.
Abban a kötetben is szerepelt Kasztovszky Béla egy írása, és sajnálattal mondom, hogy keleten a helyzet változatlan.
A történetben nincs _semmi_ új. Immár lehetséges a csillagközi utazás, a legnagyobb sztárűrhajós baromi gyanúsan nem is ember, felfedeznek egy alig 11 fényévnyire egy bolygót ,ahol az életkörülmények – hogy, hogy nem – épp olyanok, mint ami megfelelne a furcsa, hőérzékelő-szemű, kétéltű kapitánynak.
A tudományos-fantasztikus irodalom lényege – ugye -, hogy az emberekkel, illetve tudományhoz, technikához, haladáshoz való viszonyukat ábrázolja. Ebből nem éreztem semmit. Próbálkozást talán.
A fülszöveg szerint a regényt évekig csiszolta az író – na én ezt sem éreztem. Döcögős mondatszerkesztés, ritmustalan történetvezetés jellemzi a könyvet, egyszerűen nem áll össze egységes egésszé. Hogy Kasztovszky Béla lenne a „magyar Ray Bradbury”, az ellen a leghatározottabban tiltakozom. Ha már valaki, akkor az az író-géniusz Zsoldos Péter érdemes a címre, akiről díjat is elneveztek, és amit – gyanítom – bárki megkap, aki leírja, hogy „űrhajó”.
Ráadásul már jó ideje bezárt Stark úr antikváriuma is a Kruspér utcában.