Szomorú, szürke hétvége elé nézünk, ilyenkor felesleges bármi nagyobb lélegzetvételű, vagy akár minimális koncentrációt igénylő műveletbe kezdeni, az ember úgyis azon kapja magát, hogy negyed órája bámulja a szürke eget, és azon morfondírozik, hogy a Csopaki Bornapokon vajon meglehetett volna-e az a barna nagymellű, ha sikerül belediktálni még egy nagyfröccsöt.

Ha mégis olvasásra adjuk a fejünket, nyilván novellákat érdemes kézbe venni, jöjjön tehát a Könyvtáros Testvér Megamiksz. Ezeket olvasgattam az utóbbi hetekben, tényleg merő véletlen csak, hogy nagyjából lefedik a huszadik századot.

Időrendi sorrendben haladva tehát első az egyik legnagyobb magyar novellistaként számon tartott Gelléri Andor Endre novelláskötete: Ezüstből gyúrt kenyér. A két háború közti Magyarország, illetve főleg Budapest elevenedik meg a lapokon. Figurái tipikusan rejtői alakok – persze nem abban az értelemben, hogy folyton hülye szóvicceket mondanak. GAE szinte kizárólag a társadalom perifériáján élő szerencsétlenekről írt: koldusok, munkanélküliek, csavargók, rakodómunkások élik hétköznapjaikat a novellákban – a ’30-as években nem a legvidámabb toposz, illik az esős napokhoz.

Második ajánlat a hétvégére: Csaplár Vilmos – A kék szem és rózsaszínű mellbimbó históriája. Aki ismer, gondolom tipikusnak tartja, hogy elolvasok egy könyvet ilyen címmel – mit is mondhatnék? Nem azért vettem meg a könyvet, mert annyira lenyűgözött a szerző „Igazságos Kádár János” című mesekönyve.  Két szempontból is nagyon izgalmas olvasmány: egyrészt a ’80-as évek elejének hangulatát nagyon jól adják át az írások – én akkoriban a tagolt beszéd elsajátításával foglalkoztam, így ennek a sajátos, kizárólag Kelet-Európára jellemző miliőnek csupán a leges-legvégét éltem át. (Ezt dicsérte dr. Zetor barátom az általam enyhén lehúzott Vladimir Páral könyvben is.) Tanulságos.

A másik dolog, ami nagyon bejött: a novellák szereplői sok esetben nem önmagukban állnak, hanem összes felmenőjük összegzéseként jelennek meg: Végigkövethetjük a vérvonal alakulását, látjuk a család sorsának (tipikusan rosszabbra) fordulását – a Gódorok, Kányák, Hajcsikok (török, tatár, tót, román kavarog e szívben) éltek, küzdöttek, meghaltak – mindezt azért, hogy az utolsó generáció szegényen, börtönviselten, reménytelenül tengődjön valahol a külvárosban. Lelkesítő.

Következzék: Csurka István – Vasárnapi menü. Most hirtelen bevallom, hogy hazudtam a bevezetőben, mert a novellák nem fedik le a teljes 20. századot, mivel ez a kötet ’89-ben jelent meg, de egyrészt Csurka már az ’50-es években publikált –így legalábbis az írókra igaz az állítás -, másrészt olyan jól hangzott, nem?

Szóval a Vasárnapi menü. Tárcák, novellák, gyűjteménye a kötet – a Csurkától megszokott éleslátással, éles társadalomkritikai vonallal. Érezhetően már nagy a mozgás, közeledik a rendszerváltás, szabadabban lehet beszélni – én mégsem ezt a vonalat szeretem jobban, hanem a fentebbi írások témájára rímelő kisembersorsok ábrázolását. Kalauz, háziasszony, targoncás - örök gondokkal egy letűnt korszak díszletei között.

Jó hétvégét, kellemes depressziót kíván a kedves gyerekeknek

a Könyvtáros Testvér