Mikor olvastam az ajánlót a KönyvesBlogon, rögtön megtetszett a könyv, és mikor kinyitottam, éreztem, hogy kis gyönyszemre leltem.

"Az is lehet, gondolta egyik reggel a könyvtáros, hogy felgyújtom az egész kócerájt."

Lehet egy könyvet nem imádni, ami így kezdődik? Feltéve persze, hogy az ember harminc felé is lélekben tízlyukas Gettában közlekedik (a lábamnak vajon van külön lelke?), és rettenetesen rühelli a munkáját és az embereket. Én persze nem rühellem a munkámat (a rendfőnök testvér is olvassa a Jótanácsokat), sem az embereket. Általában. Szelektív humanista vagyok, ahogy egy barátom apukája szokta mondani.

De elég is ebből, foglalkozzunk inkább a könyvvel. (Ahogy Johnny Bravo mondta: but don’t talk about me. Talk about you. What do you think of me?) Namostmárténylegelég.

A regény egy nihilista, láncdohányos, otromba könyvtáros pár napját kíséri végig, aki tényleg mindent megtesz, hogy belülről bomlassza a rendszert. Legtöbbször magára zárja az ajtót (ha mégsem, igyekszik elriasztani a betérőket), nem veszi fel a telefont (ha mégis, akkor összevissza hazudozik), egyáltalán nem hajlandó dolgozni. Az emberekkel való interakciójáról gyakran jutott eszembe Mordecai Richler Barney-ja. Jó nagy bunkó – de saját elhatározásából az.

A könyvben kevés a cselekmény, ami van, az Tinner (a könyvtáros) otrombaságait, vagy a kávéslánnyal való smúzolását mutatja be, általában nem történik semmi, belső monológok, értelmetlen tevékenységek, ivás és dohányzás váltják egymást. Godot-ra várva punk életérzéssel.

Igazi nyolcvanas évekbeli könyv, reménytelenség, csalódottság, nincs kiút a mókuskerékből. Sőt, a könyv végén Godot is megjön, még a végtelenség illúziója sem marad meg. Pusztul a világ. Igen jó darab.

 

Két apróság. Egyrészt Herman Brusselmans ugyanolyan csúnya, mint Joyce Carol Oates, ami nem rossz. Másrészt a regény a Jelenkor kiadó Útravaló sorozatában jelent meg, ami röviden annyit tesz, hogy kicsi. Ami hatalmas előny. Jó kezdeményezés, sok ilyet. Az Agave például jó kiadó, de a könyveik csak annak a kabátomnak a zsebébe férnek bele, amiben úgy nézek ki, mint akinek csak véletlenül nőtt meg a haja, egyébként ötszáz forintot kér és jószórakozástkíván.