Szürreális élményem volt tegnap. A 15-ös buszon ácsorogtam, dugó, állunk a Lánchíd közepén. Anyuka és kislánya ülnek előttem. Azért kezdtem figyelni a kislányt, mert kezdett halálra idegesíteni azzal, hogy egy kottát olvasott fel tititázva, de teljesen fogalom nélkül, csak húzta az ujját a jelek fölött és a Java véletlemszám-generátorát megszégyenítve morzézott.

De nem is ez a lényeg.

Felnéz a kottából, konstatálja, hogy még mindig a híd közepén állunk. Majd:

- Anyu, már átértünk a hídon?

Karinthy biztos tudna mondani valami elegánsat, én sajnos nem vagyok zseni.

A történethez nem tudom, mennyire tartozik hozzá, hogy még aznap, miközben épp meséltem édesanyámnak, milyen buta kislányt láttam, elvágtam a kezem egy sajtszeletelővel.