Újabb, azelőtt számomra tökéletesen ismeretlen író regénye az Európa Modern Klasszikusok sorozatból, kívánom a szerkesztőknek, hogy éljenek sokáig jó egészségben és ameddig tudják, folytassák munkájukat. Guillermo Martínez nem tipikus regényíró. Matematikai logikát tanult a Buenos Airesi Egyetemen, jelenleg is itt oktat. Több regényt is írt eddig, továbbá rengeteg esszét is, egyik esszékötetének címe Borges és a matematika, ezt azt hiszem nagyon szívesen elolvasnám.

A regény vérbeli krimi, annak minden jellemzőjével, de az író személyéből adódóan a nyomozás nem szokványos módon, szőrszálak gyűjtögetésével folyik, hanem matematikai összefüggések vizsgálatával, könyveket bújva, elméleteket gyártva.

A történet – meglepő módon – Oxfordban játszódik, a főhős egy dél-amerikai matematikus doktorandusz, aki ösztöndíjat nyert a patinás egyetemre. Nem indul túl jól a szemeszter, házinénijét meggyilkolják, egy ismert oxfordi matematikushoz pedig a gyilkos eljuttat egy üzenetet, melyben azt állítja: a gyilkosság csak egy sorozat első eleme volt, aláírásként pedig egy kört használ. Hőseink hatalmas problémával találják szembe magukat: hogyan lehet egy elemből következtetni a sorozat többi elemére? Száz százalékos biztonsággal még akkor sem tehetjük ezt, ha már jó pár elemet ismerünk, hiszen minden részsorozatban találhatunk számos, a triviálistól eltérő szabályt vagy jellegzetességet. Megindul tehát a nyomozás a látszólag tehetséges matematikus gyilkos után.

A könyvben természetesen sok szó esik matematikáról, a már említett sorozatok természetének problematikája mellett szóba kerül személyes kedvencem is, Gödel nemteljességi tétele, amivel bárkit őrületbe tudok kergetni, feltéve ha hajlandó meghallgatni, és már fogyasztottam is valamit. Ebből adódóan ha valaki félelmében görcsösen színes sáljába kapaszkodik, ha meghallja az „összeadás” szót, annak valószínűleg nem fog tetszeni az Oxfordi sorozat, kézbe se vegye, de akiben megvan az egészséges érdeklődés az fogyassza nyugodtan, nem fogja megbánni.

Nem kapott viszont ötöst a könyv, mert Martínez elsősorban mégsem író. A kriminek is megvannak a maga szabályai és íve, ezeket érdemes betartani, máskülönben az olvasó becsapottnak érzi majd magát. A szakma csínja-bínja ugye. A szerkesztéssel sem voltam tökéletesen megelégedve, nem játszott annyit a szereplőkkel Martínez, mint a hasonló könyvekben szokás, a szereplők vagy nagyon előtérben voltak, vagy sehol, nem találtam a ritmusát a regénynek. A fordításon pedig szerintem határozottan lehetne javítani, de ez abszolút szubjektív, lehet, hogy csak a szakmai sznobizmus beszél belőlem, senki nincsen hiba nélkül, na. Összességében igen kellemes, elgondolkodtató olvasmány, de nem mindenki számára ajánlott.