Kristóf Attila - A vándorló halál

Sajátos viszony fűz Kristóf Attilához, mint az egyik olyan kortárs szerzőhöz, akinek már szartam a vécéjében. (A másik Sándor György, de erről majd máskor.) (Ja, és számos boldog órát töltöttem el arról ábrándozva, hogy egyszer lesz bátorságom K.A. lányának világbajnok lábait megtaperolni, de ezzel már tényleg túlságosan mélyre süppedtem az énblogolás pöcegödrébe. (A leány egyébként most várja második kisfiát, ezúton is jó egészséget és sok banánt kívánunk néki. (Kezd sok lenni a zárójel.)
)
)
Tehát A vándorló halál. Röviden összefoglalva egy igazi klasszikus szemléletű krimi titokzatos körülmények között elhalálozott asszonnyal (minden ajtó, ablak zárva), szeretővel, a szerető feleségével, hódolóval, reménytelen szerelmessel.
A szokásos őstípusok sora nem záródik le ezzel, van mindent tudó szomszéd öregasszonyunk, folyton fáradt, gyűrött nyomozónk, idős rendőrtisztünk is, akihez amúgy egy csodaszép, csoda okos kislány is tartozik, akinek macskaszeme van és teniszezni tanul. (Ez amúgy kicsit gyanús volt így együtt, írtam hát levelet a szerző lányának, aki megerősítette, hogy a karakter nem véletlenül olyan, amilyen. Utolsó zárójel a posztban, eskü.)

Szóval klasszikus krimi, klasszikus szereplők, klasszikus felállás. Viszont pont emiatt többet a cselekményről nem nagyon, mert a nyomok, és különben is a kertész tette. Elég legyen annyi, hogy gördülékeny, jó történet, hiteles szereplőkkel és helyszínekkel.

Két dologra viszont kitérnék. Az első, hogy mi idegesített kicsit. A regény legvégén van a - szintén klasszikus – jelenet, mikor mindenkit összeszednek, és az Okos Nyomozó elmondja az egész sztorit, hogy mire hogy jött rá, mindenkinek a szemébe mondja, hogy mit gengszterkedett. Ezt a megoldást mindig utáltam, nincs rá racionális magyarázatom, csak.

Ami viszont. A könyvet 1989-ben adták ki (gondolom ’88-ban íródott), glasznoszty és peresztrojka, változások előjele, miazmás. Kristóf Attilát pedig – publicista lévén – nyilván nagyon érdekelte, mi folyik az országban, és ezt a hangulatot valahogy sikerült belecsempésznie a regénybe. Még az is lehet, hogy csak belemagyarázom, de ez mindegy is. Nekem így jött le, kellemes nosztalgia szorította össze a szívemet, majd elégedett sóhajtással tettem le a könyvet kb. 4 óra olvasás után. Nem fajsúlyos, de jól megírt és szórakoztató darab, antikvárban óccsó is.