Megjelent magyarul az Anansi Boys (Anansi fiúk), a könyvesblogon olvashatjátok a gatyába rázott értékelést.
Aaaamit szokás szerint ide is bemásolok. Szeretettel.
Van, aki élvezettel nézi, ahogy a Mona Lisa megöregszik. Én nem vagyok ilyen, ezért volt kínkeserves számomra, míg végigolvastam az Anansi fiúkat. Na nem mintha rossz könyv lenne, mert egyáltalán nem az. Csak éppen középszerű, és ez sokkal nagyobb vétek. (Hatalmas zárójelben szögezném le, hogy csak azért lehet nálam nagyobb Gaiman-rajongó az országban, mert majd' húsz kilót fogytam az elmúlt hónapokban, tehát nem hivatásból fanyalgok.)
A könyv az Amerikai istenek spinoffja, ami csak jót ígér, mert végtelen számú isten, következésképp végtelenszer végtelen történet létezik, Gaiman pedig nagyon szeret mesélni. A cím is sokat ígér, Mr. Nancy - Anansi -, a cselszövő pókisten az egyik legszórakoztatóbb mellékszereplő az előző regényben. A történetről annyit, hogy Anansi fia, Kövér Charlie egy átlagos tag, átlagos állással, átlag alatti önbizalommal, mellette pedig ott van az a bizonyos barátnő is, akivel elvileg tökéletes a kapcsolata, de már az első bekezdésből világos, hogy nem is.
Charlie apja meghal, ő elutazik a temetésére, és az élete. Fenekestül. Felfordul. Itt kezdődnek tehát a bajok, hiszen ez az alapfelállás lehangolóan ismerős. (Lásd még: Sosehol.)
A regény címe már önmagában árulkodó, így nem nagy spoiler: Charlie megtudja, hogy van egy Pók nevű fivére. Anansi isten, így az sem nagy meglepetés, hogy a fivére nem hétköznapi ember. Vízen jár, kedvére felölti mások alakját, kedvére kiforgatja a téridőt - de főképp azzal van elfoglalva, hogy Charlie idegeire menjen, és a lehető legtöbb kavarodást okozza. Aztán jön a csűr és csavar, mitológiai lények, rendőrök, néger öregasszonyok, istenek és madarak fokozzák a káoszt, de hadd ne soroljam tovább.
Gaimanre nem lehet mondani, hogy rosszul írna, sőt. Szép nyelvezettel fonja össze a különböző mítoszokat egy új mesévé. Jók a szimbólumok, jók az eszközök, gördülékeny a szöveg, elvileg minden adott - de hát ez egy mese, az ég szerelmére, ütős történet és szerethető főhős nélkül nem sokat ér! Charlie pedig idegesítő, a sztori lapos - legalábbis akkor, ha olvastuk előtte Gaiman többi regényét is. Ha most találkoznék a Mesterrel először, lehet, hogy könnyes szemmel isteníteném a könyvet, de így könyörtelen verdiktem így szól: az Anansi fiúk egynek épp elmegy.