Gáspár András – Ezüst Félhold Blues

Egy remake mindig ösztönös gyanakvással tölt el. (Coppola életéről szóló könyvben olvastam valami olyasmit, hogy: „Coppola a Keresztapa harmadik részét forgatja parádés szereposztással, csillogó-villogó helyszíneken. A vak is látja, pénzre van szüksége.”) De ne legyünk csípőből rosszindulatúak. Az író talán rájött, hogy mit lehetett volna jobban / bővebben megírni, de azt még én is tudom, hogy egy írást csak abbahagyni lehet, befejezni nem. Ha pedig abbahagytuk nyugodjék.

Szóval csakis a könyvhét őrülete vehetett rá, hogy hagyjam magam rádumálni Gáspár András klasszikusának új változatára. Igazából nem bántam meg, de ne szaladjunk a dolgok elébe.

Aki nem ismerné az eredetit (sem): Hősünk az általunk ismert Budapestről egy párhuzamos valóságba kerül, ahol nem győzött a Szent Szövetség, az Oszmán Birodalom félholdja még magasan áll. A világ önmagában is érdekes, a sztori is izgalmas, varázsgyűrű, NAGYON gonosz ember, háborús készülődés, minden. Különösen jónak találtam az eredetiben, hogy nem túl szájbarágós, egy-két kulcs-eseménytől eltekintve nincs odab*szva az arcunkba, hogy pontosan miben változott a történelem, illetve Wolf (a főhős) új világban töltött életének első időszaka is balladai homályba vész.

Na, az új változatban ezeket a részeket színezgeti elég sokat Gáspár András. Próbáltam hasonlatot keresni a régi és az új változat közti különbségre és eszembe jutott Jack London „Egy szelet sült” c. novellája. Az öreg, tapasztalt, szíjas izmú bokszoló, ahogy kiáll a fiatal, domború mellkasú, magabiztos ellenfelével. Ezt nem elemzem agyon. A régi regény sokkal szűkszavúbb, valamennyivel egyszerűbb nyelvezetű – e mögé puritánságot, ne igénytelenséget tessék beleérteni - épp ezért a mondatok sokkal jobban ütnek. Ha a Zíró nem árul el mindent, teret hagy a fantáziának – és mi másért lenne érdemes még olvasni?

Nem bántam meg, hogy elolvastam, de szerintem a régi változatot fogom leemelni legközelebb a polcról.