Nagy örömmel jelentem be újabb vendégemet, Király Ferencet, akinek könyvéről egyébként itt olvashatnak a kedves gyerekek. Következzék az író úr értékelése

Szathmáry Sándor: Kazohinia

című könyvéről:

Nem véletlen, hogy a nagy negatív utópiák a negyvenes években születtek. Ekkorra vált nyilvánvalóvá, hogy az emberiség valami rejtélyes okból vonzódik a tébolyodottakhoz. Országnyi falkák képesek követni egy sületlenségeket makogó kerti törpét, és a megfelelő technológia birtokában szakszerű népirtásba kezdeni, mer' az jött a hangszóróból, hogy ők a rosszak, mi meg a jók, természetesen. Nem akarok én most átmenni harcos antifasiszta-antikommunistába, csak fontosnak tartom, hogy ez a regény akkor született, amikor egyszerre nagyon sokan felfogták, hogy az emberi társadalmak úgy fejlődnek, mintha a végcél a pokol felszínre emelése volna.

Huxley genetikailag kreált kasztrendszert vizionált, ahol a súrlódásokat egy központilag adagolt kábítószer csökkenti, Orwell pedig egy olyan államot képzelt el, ahol a háború: béke, a szabadság: szolgaság, a tudatlanság: erő. Nálam a Gyűrűk Ura is egyfajta időben kifordított utópia, ahol Tolkien a kezdetet és a véget egy kalap alá veszi, s talán igaza is van, hiszen orkokkal mostanság is tele van a világ, és Szauron sem maradt szellemi örökösök nélkül.

Szathmáry Sándor nagyon érdekes munkamódszert választott: Fellapozta Jonathan Swift, kétszáz évvel korábbi regényét, és Gullivert egy új utazásra küldte. Természetesen hajótörést is szenvedett hamar, mégpedig egy ismeretlen sziget, Kazohinia partjainál. Itt élnek a hinek, egy látszólag tökéletes társadalomban. Nem ismerik a pénzt, nincsenek írott törvények, mégis mindenki épp annyit vesz el a közösből, amennyire szüksége van. A technológia igen fejlett, sőt olyan színvonalat képvisel, amiről még Demszky Gábor sem hallott, fél évszázaddal a kötet megjelenése után:

Megpróbáltam jelekkel megkérdezni, hogy miért készítették az utat ilyen fényűző módon, de úgy látszik, félreértett, mert azt válaszolta, azért, hogy ne rázzon.

A hinek életét a Kazo irányítja. Ez egyfajta vezérlőelv, látszatra ésszerű és bárki számára elfogadtató: Ami létezik, az van. Ami nem létezik, az nincs. Igen ám, de az olyan fogalmak, mint a hit, a szerelem, vagy a barátság, nem kézzel fogható dolgok, ezért a hinek szerint a nem létező kategóriába tartoznak. Lelkük sincs nekik, amit Gulliver már képtelen elviselni, és áthelyezését kéri a társadalomtól elzártan élő behinek telepére. Ők egyfajta gyógyíthatatlan betegségben szenvednek, tudatuk ugyanis nem érzékeli a Kazót, ebből hősünk azt a következtetést vonja le, hogy normális, érző emberek lehetnek, akiket a lélektelen hin társadalom kivetett magából. Nem lövöm le a poént, ha azt mondom, nagyot tévedett!

A behinek annyira unalmasnak tartják az egzakt valóságot, hogy – látszólag – nem is foglalkoznak vele. Szívós munkával kifejlesztettek egy komplett rögeszmerendszert, ami meghatározhatatlan értelmű szavakon nyugszik, ezért ép elme számára felfoghatatlan. Gulliver legalábbis nem érti, mitől ketni valaki, hogyan lehet részesülni a bötóból, és miért hisz a behinek fele a négyzet hatalmában, míg a többiek a kört dicsőítik.

   – […] Vigyázz, mert annak is kiteheted magad, hogy megütnek, ha nem vagy ketni.

            – Ha nem mondom, hogy pricc-prucc?

            – Persze! Mit csodálkozol ezen?

            – És ha azt mondom, hogy pricc-prucc?

            – Akkor mosolyognak, és megvakarják a farodat, mire te visszavakarod az övékét. Ez jelzi, hogy nem enoláltok egymás miatt, és mindketten ketni vagytok.

Bámulatos, ahogy Szathmáry kifigurázza a vallási fanatizmust, az emberi érintkezés bonyolult szabályait. Lépésről lépésre bebizonyítja, hogy behinek vagyunk mi is, csak éppen a négyzet helyett a keresztet imádjuk, keressük a megváltást, pedig lövésünk sincs róla, mi lehet az, és képesek vagyunk meghalni olyan dolgokért, amik nem léteznek, egyszerűen kitaláltuk őket.

A Kazohinia gördülékenyen és szellemesen megírt regény, bár néha fárasztó az az írói trükk, amikor a narrátor-főhős szándékosan értetlenebb, mint az olvasó. Néha legszívesebben adtam volna egy tockost Gullivernek, hogy térjen már észhez, nem olyan felfoghatatlan ez a világ, mint amilyennek beállítja. A hin-behin tükörkép miatt túlságosan kilóg a mérnökien tervezett lóláb, de ettől függetlenül nálam ötös.

Amikor letettem a könyvet, eszembe jutott még valami. Bizonyára létezik a regényeknél is remake, hát pont ez az a történet, amit érdemes lenne újraértelmezni a modern sci-fi keretei közt. Gulliver kapitány kalandjai a Kazohinia-naprendszerben, hmm? Remélem, akad rá jelentkező, különben én leszek kénytelen nekiállni.