Újabb vendégszereplés a Könyvesblogon. Viszont rájöttem, hogy utólag mindig ide is inkább kiteszem a bejegyzés szövegét, mert

1. Lehet, hogy a magyarok nyilai népe front lebombázza a könyvesblogot
2. Lehet, hogy vannak, akik lusták klikkenteni
3. Csak

Olvassátok szeretettel.


Az utolsó magyar polihisztorok egyike újabb könyvvel jelentkezett. DrMáriás zenél, ír, fest – erőltetettség nélkül és zseniálisan. Nem művészkedik, hanem egyszerűen művész. Dadaista, avantgárd...én nem tudom, hová sorolják, milyen címkékkel látják el nálamnál műveltebb fők, botfülem van és nem értek a festészethez sem, csak olvasni szeretek.

A Lomtalanítás szociohorrorja után kissé gyanakodva fogtam kezembe az „első kórházprivatizációs regényt”, fel voltam rá készülve, hogy megint megkapom a magam adagját szexből és erőszakból, amelyek oly nélkülözhetetlenek e nehéz időkben. (Aki megfejti, ezt honnan plagizáltam, ingyen letöltheti a Tudósok Mentés Másként c. lemezét.)

A regény az azóta már bezárt OPNI egy ápoltjának szemszögéből meséli el, hogyan teszi őket "partnerré" az új orvos-főigazgató, hogy adják el az épületet a fenekük alól, hogy fogy el a gyógyszer, az ágy és a személyzet. A főhős Balabál megpróbálja összefogni társait - Mancit, az ápolók ingyenkurváját, a csikkzabáló Gusztit, a közveszélyes Gyulát - és túlélni mindent étel, nyugtató és ellátás nélkül.

A Balabál képzeletében élő Szarospelenka Lovagrend megpróbál életben maradni fogalom nélkül. Idáig is épp elég szörnyű a könyv. De igazán rosszul csak akkor lettem, miután egy betegtársuk bekatan (amennyiben a zárt osztályon ennek van bármi értelme), meggyilkol egy másik beteget, a többi bolond pedig büntetésképpen Balabál vezetésével felboncolja őt, majd hősünk elindul a szerencsétlen szívével és májával egy vödörben, hogy azokat eladja, és a kapott pénzen ételt vegyen a lipótiaknak.

Rövid Odüsszeia után Balabál elkeveredik a Parlamentbe is, majd teljesen elmegy a sztori szürreálba.

DrMáriás világa nyomasztó. Kegyetlen. Szürreális. Lenne, ha nem jönnénk rá a regény olvasása során egyszer csak, hogy a Lipót görbe tükre nem is annyira görbe. Tényleg erős, megrázó olvasmány. A szöveg a központozást nagyjából nélkülöző, első pillantásra kusza, de nagyon is jól felépített monológ, olvastatja magát. Nem kapott viszont A-t, mert kissé túl didaktikusnak, helyenként szájbarágósnak éreztem. Nem nagyon, de mikor kilóg az állványzat, az kicsit elrontja az élményt. Ingerem volt, hogy rászóljak drMáriásra: TÉNYLEG értem már, hogy gonoszak a politikusok, szart esznek és gyerekekkel hálnak, továbbléphetünk. Ez viszont ízlés dolga, lehet, hogy valakinek bejön.

Egész biztos lesz olyan kommentelő, aki inkoherens szemétnek nevezi majd a Lipótot, lesz olyan is, aki leolt, hogy ez mekkora A+ mestermű. Én szóltam.