A.E van Vogt -A nulla-A világa

Újabb sci-fi klasszikus az Agavétól. Van Vogt regényével először találkoztam, és ahogy az általános iskolás dolgozatokban mondani szokták: nagy várakozással fogtam kezembe a regényt. A nulla-A ugyanis a nem-arisztoteliánus logikát jelenti, nekem pedig egyetemista éveim óta mindig remegni kezd egy izom a szemem alatt a „fuzzy logika” kifejezés hallatán. Gondoltam ez a regény majd feloldja bennem. Nem oldotta.

A távoli jövőben járunk, a társadalomban elfoglalt pozíciót egy nagyszabású játék keretein belül döntik el, az emberek pedig eljutottak a gondolkodás következő fokára, a nem-arisztoteliánus logika ösztönös használatához. Itt jön van Vogt részéről az első nagy átverés. Az ember csak várja-várja, hogy fény derüljön arra, hogyan is gondolkodik a jövő embere, de hiába. Pár homályos utaláson - miszerint nem hagyományos döntés-fát használnak (amit a nulla-A azért predesztinál) -, és a vénusziak anarchista társadalmának szűkszavú leírásán kívül nem kapunk semmit. Ezt kivéve a regényből pedig nem marad nagyon sok minden.

Ötletekkel persze tele van a regény, kezdve a már említett Játékokkal (vö: Iain M. Banks – A játékmester), és a Játékok Gépezetével, de alapvetően nem éreztem azt, hogy egy igazán jó sci-fit olvasok. Inkább kalandregénynek mondanám, ha már.

Ettől még nem lesz ez rossz könyv, de mesterműnek nem mondanám. Nagyon sok jó pontot kap a jó ötletekért (amiket persze azóta ötezerszer lenyúltak), de túl kísérletezős, túl kevéssé éreztem koherensnek ahhoz, hogy csápolni kezdjek tőle. Egynek nagyon is jó volt, de semmi több.