Tibor egyébként nem volt ott.
Tegnap számolgattam, mennyi pénzem maradt tavaszra, és eszembe jutott, hogy tavaly nyáron a Balatonnál kezdett nagyon a nyakunkba szakadni a gazdasági válság, úgyhogy miután megittuk az összes rövidet a vitorláson, elhatároztuk, hogy mégsem taxival megyünk át Füredre, hanem vonattal, ami majdnem sikerült is, de a Főnök meg a Kosaras elmentek még gyorsan halat enni és lekésték a vonatot, így 8000ért tudtak utánunk taxizni, ami egyrészt egy szép, kerek összeg, másrészt valami fura okból minden körnél nagyjából ennyit hagytunk a bárpultnál, én nem tudom, hogy lehet ez, biztos a kvantum.
Sok körre volt szükség, mert Füreden akkor még erősen előszezon volt, csak mi nem tudtuk, az volt a mondás, hogy június végén már van buli, de annyira válság volt, hogy még a hamburgerező fölötti kupi is zárva volt, pedig legalább késelés lehetett volna, ha már az egész Szándensz üresen és sötéten várt minket, de hát nem lehet mindent egy estébe belesűríteni.
Egy helyet találtunk nyitva, ahol rajtunk kívül volt még két pincér és két kurva, akikről eleinte nem tudtuk persze, hogy azok, mert a Balatonnál nehéz különbséget tenni amatőr és profi között, de azért mikor a töküres belső térbe utánunk jöttek és spontán táncolni kezdtek a krómrúdnál, már sejtettük, hogy nem lesz ingyenebéd, aztán drága vacsora sem lett, mert válság volt már akkor is, a Long Island meg önmagában is kurva drága, arról nem is beszélve, hogy egy liter tömény után általában már beszélgetni sincs kedvem, nemhogy.
3 óra körül már tömeg volt, ami rajtunk kívül még két asztaltársaságot jelentett, azt hiszem, külföldiek voltak, legalábbis a Biológus angolul üvöltözött velük, persze ez nem jelent semmit, ő egy kilencedik kerületi kocsmában is tud angolul üvöltözni a pultossal, ilyenkor általában kivisszük, vagy legalább bemegyünk másnap látogatni az OBSIba, szóval voltunk páran, de nem alakult ki a nagy pörgés, mert nincs már pénze az embereknek, meg mindenki aggódik meg szomorú, mondjuk ha a Biológus üvöltözne velem, én is szomorú lennék, ha ráadásul a Főnök játszana egy késsel a háttérben, még aggódnék is.
Mikor világosodni kezdett, páran elindultunk haza, de a Tanácsadó elkezdte elmagyarázni, milyen értelmetlen is az élet, én meg megijedtem, hogy a végén még elhiszem neki és egész reggel szomorú leszek, úgyhogy visszamentem a helyre két letekerős Long Islandre, de már az sem tudott felvidítani, hogy az egyik külföldi annyit ivott, hogy elhitte, hogy lesz ingyenebéd, úgyhogy gratuláltam a kurvának (a szőke, kicsit kövér volt), aztán a Kosarassal és a Főnökkel visszavonatoztunk, és csak az állomáson aggódtam kicsit, hogy verekedés lesz, mert a Főnök rádöbbent, hogy 1920-ban elcsatolták Erdélyt, és olyankor annyira szomorú lesz, hogy üveget kell neki törni, én meg már csak aludni akartam, nem jegyzőkönyvet kitölteni.
Mikor az ember egy fárasztó este után reggel visszaér a vitorlásra és megissza a Jóreggeltjégert, akkor enne is valamit, de nem volt semmink, a bolt meg a Balatonnál drága, és már fejenként eltapsoltunk egy minimálbért, úgyhogy mondtam a többieknek, menjünk el anyósomhoz, 20 perc járás, a tyúkokkal kel, már biztos fönt van és mindig van nála házisonka. Később anyósom úgy mesélte, először megijedt, hogy három férfi csönget reggel fél hétkor, ráadásul egyik sem tud egyenesen járni, de aztán megnyugodott, ahogy felismert, mikor pedig a Főnök a kapuba kapaszkodva alaposan végigmérte a papucstól a kertészkedéshez használt tréningen át a kicsit még reggeli-kócos frizurájáig és megjegyezte, hogy "De jól tetszik kinézni, csókolom", akkor már egyenesen rajongott értünk.
A sonka jó volt, a paradicsom is, anyósom okos asszony, sok mindent termel otthon, kell is, hogy az ember kicsit észnél legyen és spóroljon ezekben a nehéz időkben, legalábbis ezt szokta mondani mindig, én meg bólogatok, mert aki reggel fél hétkor kimegy csípőspaprikát szedni a szegény, megfáradt férfiaknak, annak mindig igaza van.
