Lloyd C. Douglas – „…és köntösömre sorsot vetettek”
Ej de nehéz dolog vallási témájú könyvről írni! – mondhatnám egy Laár András parafrázissal, Douglas könyve pedig egyértelműen missziós jelleggel íródott. A dolgot nehezíti az is, hogy szép lánytól kaptam a könyvet, és a szerzetes is férfi, ugye. Valamennyire. Szóval a könyv.
Elég, ha annyit mondok, hogy a főhős egy fiatal római polgár, akit – katonai tribunusként – Galileába vezényelnek. Ebből és a címből valószínűleg mindenki összerakta már a történet gerincét: Marcellus annak a katonai egységnek parancsnoka, melynek legionáriusai keresztre feszítik Jézus Krisztust. Köntösére sorsot vetnek, Marcellus nyer, a ruhadarab pedig különös hatással van rá. Elkezdi kutatni, ki is volt ez a Jézus, miért volt ekkora hatással az emberekre. Találkozik Simonnal, a Zebedeusokkal, összeakad Saullal, aki még nem Pál, satöbbi. Tovább nem részletezem, szerintem mindenki számára nyilvánvaló a sztori menete és végkifejlet is.
Egyáltalán nem rossz a könyv, szép didaktikusan ismerteti a folyamatot, ahogy a fiatal római katona egyre inkább kénytelen elhinni, hogy Jézus volt a Krisztus, hogy valóban Isten fia volt. Pár zavaró dolog viszont szúrta a szememet.