A cím valószínűleg igaz. A szomszéd családja mindig zöldebb, de bármikor mondtam egy cimborámnak, hogy „tök jó fejek a szüleid”, mindig egy felhős pillantás és egy „szerintem meg elmebetegek” volt a válasz. Lehet, hogy egyszerűen nem arra vagyunk kalibrálva, hogy összezárva éljünk, nem tudom. Majd megkérdezem az orvosomat.
Coupland X Generációja fogalmazta meg először a gyökértelen nemzedék életérzését – a generációét, akikre leginkább csak az a szó illik, hogy „fogyasztók”, akik fölött átlép a történelem, akiknek nem jut nagy háború, gazdasági válság. A történelem mostohagyermekei.
Egy nemzedéknek pedig saját mitológia is dukál. Nekünk itt van az AIDS, a Titokzatos Üzletemberek (amerikaiak, illetve Amerikában európaiak), az Internet és Diana hercegnő.
A könyv főszerepében a Drummond család – Sarah, a félkezű asztronauta családja. Talán külön-külön nem lennének nagyon feltűnőek, de együtt rosszabbak Terry Jones rémálmainál is. Ahogy Sarah gondolja a könyv vége felé: az összes genetikai tanulmánya is kevés ahhoz, hogy rájöjjön, miként származhat ettől a bagázstól.
Anyja AIDS-ben szenved, válása óta rákattant az Internetre, itt chatel ázsiai tiniként, illetve itt néz utána az illegális gyógyszerek beszerzésének is, melyeket AIDS okozta betegségeire szed. Bátyja, Wade, a család fekete báránya korán elhagyta a családi fészket, csempészésből élt, illetve kitartatta magát – most azonban összejött egy bigott lánnyal és megtérőfélben van. A könyv elején ugyan épp börtönben van, de az Úrnak kedvesebb egy megtért bűnös ugye.
A másik fivér, Bryan egy igazi teszetosza, depressziós tökfilkó, aki épp egy Shw nevű, akaratos nővel jár, aki nem akarja megtartani közös gyereküket – de ez nem ok arra, hogy harmadszor is öngyilkosságot kíséreljen meg. Az apa, Ted, az alkoholisták vidám életét éli egy fényűző otthonban, igazi kirakatfeleséggel – de szörnyen le van égve.
Ez a vidám kis társulat sereglik össze Sarah űrhajójának kilövésére, a szereplők szinte ordítanak egy jókora kalamajka után – ezt meg is kapjuk. Mindenki összeveszik mindenkivel, megcsalás, éttermi rablás, lövöldözés, csempésztalálkozó Disney Worldben – van itt minden. A cselekményre nem is vesztegetnék több szót, A köpönyegben sem az a lényeg.
Coupland új könyve (jó, tudom, 2001-es) a 21. század groteszk tükre – lásd a mitológiáról szóló bekezdést, de ami igazán megfogott benne, az az emberek csodavárásának ábrázolása. Már nem a tündért, Mátyáskirályt várjuk – de az eltelt évszázadok alatt vajmi keveset változott az emberi lélek. Ugyan nem királyt, hanem milliomost, és nem tündért, hanem illegális gyógyszert / csodapszichológust várunk, de a séma ugyanaz maradt.
Nem tudom, jártak-e már a kedves gyerekek onkológián. Nem túl szívderítő dolog. Engem viszont nem a szenvedő, beteg, haldokló emberek látványa sokkolt igazán, hanem a betegeknek az a fanatikus hite, hogy mindjárt történik valami csoda – ez a hit pedig kitermelte a megfelelő pletykákat, meséket is. „Már tesztelik az új gyógyszert 400 emberen, 3 hét múlva Magyarországra is jön.” „Van egy új, japán besugárzójuk, ez a leghatékonyabb a világon, már csak engedélyeztetni kell.” És a többi.
Ha nincs reális remény, maradnak a mesék- azt pedig Neil Gaiman óta tudjuk, hogy a meséknek ereje van. Bár utaltam rá, nem állítom, hogy a Minden család pszichotikus lenne az új Köpönyeg, de kiválóan megírt szatíra.Felnőtt az X generáció is. Ez lett belőlük.