Karinthy "a maga gyereke meg az én gyerekem verik a mi gyerekünket" Ferenc elképesztően termékeny író volt, jövő évi terveim között előkelő helyen szerepel munkásságának alaposabb megismerése. Eddig csak a Marich Géza utolsó kaladja volt meg, de hosszú még az élet, bébi!

(Most kapott egy kedves kollégám hotelszoba-visszaigazolást Ámerikából. "Registration confirmed. You're on your way to Vegas, baby!" Nem vicc.)

Karinthy szeretett volna egy olyan regény-elbeszélés folyamot összeválogatni saját, legjobbnak ítélt írásaiból, amely végigköveti a huszadik századi magyar történelmet. Ez nem sikerült betegsége és halála miatt, de annyi biztos, hogy a Harminchárom minden egyes betűje belekerült volna.

Harminchárom év: 1942-1975 története az újvidéki megszálló katona, a bujdosó, nőcsábász zsidó, a hadiözvegy, az idealista, fiatal kommunista, az öregedő színésznő, az újságírólány szempontjából. (Valahogy mindig bajban vagyok, ha zseniális könyvekről kell írni. Fikázni könnyű.)

Valahogy úgy, ahogy a Csikágó esetében, itt is sikerül elérnie az írónak, hogy ne a környezetről szóljon az elbeszélés, hanem arról: hogy tud ölni valaki, hogy tud lefeküdni egy ismeretlennel, hogy tudja túltenni magát azon, ha elhagyják. Az örök témák valahogy mégis bevonják aktív szereplőnek a környezetet, a történelmet, a közhangulatot, a politikai aktualitást - de úgy, hogy 2007-ben is élvezetes legyen olvasni.

Zseniális, kötelező.