Szalay Sándor – Királynők istállója
Egy újabb író keresett meg, hogy elolvasnám-e a könyvét, és írnék-e róla. Természetesen azonnal igent mondtam, egyrészt a májam hízlalása okán, másrészt az ingyen könyv olyan nekem, mint Kóka Jánosnak egy vizitdíjautomata-tender. Ezt gyorsan az elején, nehogy elfogultsággal, pedig majd ti úgyis, de mindegy. Szóval itt van ez a könyv, az író úr éppen vadul terjesztőt keres, ha jól értettem, ha valaki ezzel foglalkozik a kedves gyerekek közül, ne fogja vissza magát.
Az első észrevételem a könyvről erősen elgondolkodtatott. Kinyitom a kötetet. Tartalomjegyzék. Fel akarnám lapozni a címadó novellát, 66. oldal. Lapozok, nincs oldalszámozás. Megviccelt a nyomda. Vagy az írónak van sajátos humorérzéke, alkalomadtán megkérdezem majd tőle.
Ezen túltettem magam, és igen hamar ki is végeztem a négy rövid és egy közepesen hosszú írást tartalmazó könyvet. Vegyes. Ez jutott először eszembe. Lássuk sorra. a Ha elmondom, el sem hiszed egy félrecsúszott esküvő kis fantasztikus elemmel megbolondított története. Kis aranyos ötlet, nem rossz. A következő, a Vonatozásaim egész jól felépített darab, ahol a főszereplő hobbiját, a vonatozást követhetjük, ahogy munkába utazik. A munka természete csak a novella legvégére derül ki, de nem okozott akkora meglepetést, mint amennyire erre ki volt hegyezve az írás.
A Maddox Aston balladája szintén egy fantasztikus elemmel fűszerezett gengszter-románc, a vége ennek is elég nyilvánvaló, A Rómeó vérzik jutott róla eszembe, meg is nézem valamikor.
A címadó Királynők Istállója egy szépségversenyek megnyeréséből élő indián nő életét meséli el. Igazi road-story, amerikai antiálom, szex és erőszak - nem volt rossz, csak a végén éreztem, hogy nincsenek igazán megalapozva a történések, nem érzem logikusnak azokat. Igényeltem volna egy kicsit nagyobb ívet, nem a váratlansággal van bajom. Az utolsó, a Fenekeddel játszom című írás egy kis egyoldalas életérzés, és kész is vagyunk.
Az írásokban van ötlet, ami nem baj. Ugyanakkor az író nem kezeli eléggé készségszinten a nyelvet, ami viszont baj. Gondolok itt elsősorban az idegen nevek és toldalékaik használatára, tudom, hogy nem ez a legfontosabb dolog, de engem határtalanul idegesített. Aston-t, Pat-nek, meg cowboy-ok – ez azért gáz nyomtatásban. Egy jó szerkesztő minden bizonnyal kigyomlálta volna ezeket a könyvből, illetve a felépítését is megváltoztatta volna valamennyire az írásoknak – gondolom én, bár nem vagyok szerkesztő.
Szóval elégedetlenül tettem le a könyvet. Nem a tehetséggel van a baj, amennyire rálátásom van a dologra, az az írásnak a kisebb része. Még egy kis munkával nagyságrendet lehetett volna javítani az élményen.
Érdekel az író további munkássága, de ezt a kötetet jelenlegi formájában nem ajánlom.
