Bán Mór - Hunyadi
Bán Mórtól, bár igen termékeny szerző, még nem olvastam semmit. Ez főként annak köszönhető, hogy egyszer régen megpróbálkoztam egy magyar mítosz-fantasyval (a Kalandor kiadótól volt valami, a címére sem emlékszem), de kínszenvedésnek találtam. Ezt akkor szörnyen sajnáltam, mert maga a koncepció hiánypótló (lett volna), de azóta hála az égnek lett nekünk egy Kleinheincz Csillánk. Előéletemről akkor ennyit, lássuk a fát, amelybe Bán Mór a fejszéjét vágta. Az elgondolás igen nagyívű, egy egész nagyregény-sorozatot tervez az író, mely végigvonul a magyar történelem egyik legizgalmasabb időszakán, a 15-16. századon.
Az első kötet, A hajnalcsillag fénye Hunyadi János nagyapjával, apjával, és a fiatal János kalandjaival foglalkozik. Menekülés Magyarországra, nikápolyi csata, Galambóc. Ja igen, a menekülés: a sok történelmi fantasy írása nem múlt el nyom nélkül: az amúgy egy laikus számára (mint én) történelem, korrajz szempontjából elég hitelesnek tűnő regényben a család egy fekete köpenyes, rettentő gonosz, Vlad nevű valaki miatt menekül el otthonából, aki hírügynökségi jelentések szerint vért iszik és szereti a karókat. Rakjátok össze a képet. Ezt annyira nem szerettem. Talán az én hibám, de a szélsőségek embere vagyok. Vagy csatázzon a fiatal Hunyadi János vérfarkasokkal és pogány mágusokkal, vagy ne bohóckodjunk ezzel az egész vámpírosdival. Még egyszer mondom, lehet, hogy valakinek nagyon is be fog jönni a dolog, teljesen ízlés dolga.
A témáról ennyit, lássuk milyen is tulajdonképpen A hajnalcsillag fénye. Talán úgy lehetne legjobban jellemezni a könyvet, hogy egy Egri csillagok szigorúan felnőtteknek, mert elég sokat dugnak benne, és itt el is érkeztünk oda, amit a legnagyobb problémának éreztem. Nem tudom eldönteni, hogy kinek, kiknek szól a könyv. Ahhoz túlságosan didaktikus és terjengős a stílusa, hogy élvezetemet leljem benne, ebből a szempontból kissé gyerekesnek találtam – értve ezalatt, hogy ezt inkább a gyerekek szokták élvezni. Ha valaki gonosz, akkor nagyon gonosz, és még kopasz is. És a fasza is kicsi. Nem vicc.
Hunyadi János ugyan gyilkolt, de hát be volt baszva szegény, és ráadásul ő volt a 15. század Rocco Siffredije, ha hinni lehet Bán Mórnak.
János meglátja, hogy a földesúr kizsákmányolja a jobbágyokat és szomorú lesz.
Nem sorolom tovább, azt hiszem, érthető.
A nyelvezet szerencsére nem túl modoros, persze valamennyire próbál archaizálni az író, de nem viszi túlzásba. (Mondjuk a lovagtermet szisztematikusan cinteremnek írja, amin nagyon jót röhögtem. Az temető.) Ezek a dolgok egy ifjúsági regényben elmennek, engem kicsit fárasztott.
Ugyanakkor gyerekeknek sem ajánlanám tiszta szívvel, mert – bár explicit kefélés nincs benne – túl nagy szerepe van a könyvben a szexnek és az erőszaknak ahhoz, hogy majd valamikor a 8 éves gyerekem kezébe nyomjam, mondván, hogy olvasson csak a gyerek, még a történelemről is tanul valamit, és addig sem Counter-strike-ozik. (Igen, lesz CS 10 év múlva is. A CS örök!)
János ugyanis – a már említett méreteivel – folyamatosan ismerkedik. Édeshármas a csűrben cselédekkel, szénakazalban kefélés parasztlányokkal, egy kis hempergés baldachinos ágyban a háziasszony földesúr menyasszonyával – Hunyadinak minden napra jut betevő punci.
A felsoroltak ellenére sem mondom, hogy rossz könyv, mert akárhogyan is, de végigolvastam, tehát lekötött. Ugyanakkor a következő kötetet nem feltétlenül venném meg – kivéve persze, ha teljesen bele lesz gyúrva a Mit csinált felséged 3-tól 5-ig című klasszikus.
