Szergej Lukjanyenko – Éjszakai Őrség
Kezdetben vala a dualizmus. (Nem a kartéziánus, hanem a morális – illetve a keleti misztikus. Na hagyjuk, a filozófia majdnem olyan távol áll tőlem, mint a rafting, vagy a jogász csajok.)
Szóval jól bevált klisé a Jó és Gonosz Örökkön Tartó, Világokon Át Dúló Háborújára alapozni egy fantasztikus történetet, alapfelszereltség mondhatni, elektromos főgonosszal, fűthető főhőssel. (Ez rettenetesen szar volt, de kialvatlan vagyok, úgyhogy benne hagyom, legyen a kedves gyerekeknek is rossz.) Ettől még lehetne a könyv bármilyen. (Na megpróbálom összeszedni magam.)
A helyszín a posztszovjet Moszkva, in medias res: Anton Gorogyeckij, a Fénypárti mágus, az Éjjeli Őrség munkatársa bevetésre indul. Az első pár oldalon megismerjük a világot a világ mögött: a Fény és a Setét örök háborúja átmenetileg hidegháborúvá hűlt, kötöttek egy bazi nagy egyezményt, a Fénypártiak részéről az Éjszakai, a Setétektől pedig a Nappali Őrség ügyel arra, hogy a másik fél ne szegje meg az egyezséget. Minden mágikus beavatkozást az emberek életébe a másik oldal ellen-beavatkozása követhet, így tartják fent az egyensúlyt. Kábé úgy, hogy ha átkísérek egy nénit az utcán, nekik joguk van direkt rálépni egy óvodás lábára, ha viszont megállítok egy hatalmas gázszivárgást, ők felrobbanthatnak egy hidat.
Szemet szemért, jin és jang, tiszta ügy.
Természetesen nem emberek az Őrségek tagjai, hanem – ahogy magukat hívják – Másfélék. Mágusok, alakváltók, vámpírok, ilyesmi. Akik beléptek már a Homályba, ráébredtek képességeikre, és az emberek fölé emelkedtek annak előnyeivel és terheivel együtt. (Teher pl. a sok adminisztráció.) Aki pedig Másféle lesz, választania kell: Fény, vagy a Setét.
Ja egen. A Setét. Rendkívül idegesített a szó, nem tudom, hogy az eredeti, orosz szövegben is archaizál-e, vagy a fordítóval szaladt el a ló. Egyébként is gyanús, hogy párbeszédekben, belső monológokban is néha előjön egy-egy affektáló mondat, majd 20-30 oldalig nyoma sincs hasonlónak. (Heller Isten tudja c. könyvéből megvan a "Hahogy..." affektálós rész?) A szleng jól van fordítva amúgy. Szerintem.
Szóval oldalt választanak, a Fénypártiak annak szentelik életüket, hogy másokon segítsenek, míg a Setét hívei az egyén abszolút szabadságát, az erősebb érvényesülését hirdetik. (Nesztek libertiánusok, hehe.) Nincs tehát kozmikus Jó és Ősgonosz, különböző megközelítések vannak csak. Ez tetszett.
A háttérről tehát ennyit. A sztoriról meg még ennyit sem, mert amúgy sem szoktam, de most aztán tényleg nem. Anton botladozását követhetjük a Másfélék között, szokás szerint nálánál hatalmasabb erők játékszerévé lesz, rátalál a szerelem, de tudja, hogy csak egy rövid időre – és persze mégis minden körülötte fordul meg. Nagy idők kicsiny tanúja. Hahogy.
Még nagyon sokat lehetne írni az Éjszakai Őrségről, de végigolvastam azt a keveset is, amit már két napja írok, és tragikus. Be is fejezem, ez egy ilyen elcseszett bejegyzés lett. Kár. Legyen elég annyi, hogy a sok kliséből Lukjanyenko valami újat tudott összegyúrni, a kötelező akció mellett egy nagyon jó, koherens alternatív világot kapunk, és pont elég bölcselkedést ahhoz, hogy elgondolkodjunk pár dolgon. Orosz mindennapok, mágia, szerelem.
Kicsit elmentem fantasztikusba az utóbbi hetekben, épp ezért tegnap gyorsan megvettem Békés Pál legújabb könyvét. (A Nappali Őrséggel együtt. Gyász.)
