Szóval barátom megkapta a kötetet, nem sokkal ezután vissza is adta – véleményét pedig alább olvashatják a kedves gyerekek.
Nekem még nem volt ennyire drága az időm, mikor megkaptam a könyvet (hogy most miért drága, arról lásd az előző bejegyzést), ezért barátom kapitulációja után nekiláttam, hogy végigrágjam magam rajta. Röviden akkor a novellákról – illetve a szerzőkről.
Hematith – A vége előtt
(Az írónak joga van álnevet választani. Bármilyet. A választás pedig elvileg sokat elmond róla – ennek ellenére Hematith mégsem 15 éves. Fura.
Egy rövid, kétoldalas, enyhén impresszionista izé a halálról. Nem rossz.
Az esküvő
Logikátlan emberáldozós. Poént sosem lövök le. Alapelv. De ha lenne olyan poén, amit lelövök, akkor ezt nem lelőném, hanem ráparkolnék egy Leopard 2-vel, miután lenapalmoztam. Továbbá rendkívül idegesít, mikor egy fantasy világban csinálnak egy MAJDNEM olyan egyházat, mint a keresztény. Tipikusan félművelt dolog. (Iskolapélda: William Glendown alias Beregi Tamás regényei. Nem kereszt van, hanem háromszög. HÁROMSZÖG! De áldoznak és esznek ostyát. Ezek szerint a Megváltót Beregi világában nem keresztre feszítették, hanem elvérzett a trigonometria vizsgán. Gratulálok bazmeg.) Szóval itt is egy ilyen vallás esküvői szertartására érkezünk, majd baj lesz.
Nem tetszett.
A hajnal árnyéka
Zombis fantasy egyentörténet – az előző folytatása. Egynek jó.
Honfy Ágnes Ilona - Elsőszülöttek
Az író „…önmaga állandó továbbképzésére törekszik: bölcsészeti és matematikai tanulmányai után jelenleg teológiát hallgat.” Az ördögnek nem tudtam rájönni, hogy hány éves, wiw ide, vagy oda. Tehát.
A) 10 évvel idősebb annál, mint amit a fényképei mutatnak – ebben az esetben nagyon sajnálom, hogy van pasija, mert ugye az érett nők és én.
B) Kirúgták / abbahagyta / elege volt mindenből.
Az Édenkertben játszódó sztori stílusa talán a legjobb a kötetben – bár önmagában ez még nem nagy dícséret, tehát inkább úgy mondom, hogy kifejezetten jó. A történet viszont nem nyűgözött le – valahogy mindig éreztem, hogy mi következik, hová tart az egész. De ha lehet majd a Szellemlovasban kapni antikvár példányt a regényéből, szerintem meglesem.
Kovács Péter – Árnyék az őrtoronyban
Lovecraft-utánérzés tűrhetően kifaragva. (Én a „Shoggoth különleges” óta röhögőgörcsöt kapok Lovecrafttól, de előtte szerettem. (Igazából most is szeretem, csak röhögök rajta, na.) Zárójel bezárva.)
Kovács Péter – Szőts László – Sötét Lángokban
Tipikus példája a fantasztikus irodalom félreértelmezésének. Nem igaz, hogy bármi megtörténhet, mindig kell lennie valami logikának a történetben – nézzünk csak meg egy népmesét. Bármely néptől.
Ha valaki bármikor lángoló óriássá képes változni, miért vesződik szüzekkel meg pentagrammákkal? Persze mindent meg lehet magyarázni, csak valamit nem érdemes.
Szlobodnik Gábor – A sírbolt mélyén
A novella Lovecraft emlékének van ajánlva, ami élből nem lenne baj. (Ott van a Harc a bestiával is, ami nem utánozza, hanem újraértelmezi a Capeki érzést – mégha szerintem nem is csillagos ötös a megoldás.) Szóval a novella első fele (rémtörténet a rémtörténetben) szemérmetlen lopás. Ezt illő lenne tényekkel alátámasztani, de én meg nem mondom már, hogy melyik magyar fantasy-antológiában olvastam az eredetit. A sírboltban bolyongás pedig olyan nehézkes, hogy egyáltalán nem tudja hozni a nagy előd írásainak hangulatát.
Elveszett lelkek
Nem rossz ötlet évszázadok múltán újjáéledő gonosszal, a stílus, a megvalósítás csapnivaló.
Az idő börtönében
Ismét egy Lovecraft-utánzat. Rettentő körülményeskedő, dagályos stílussal, vér gáz lezárással. Ismét csak ugyanazt tudom mondani: a stílus utánzása és a szolgai másolat között óriási különbség van.
Megint idézek, nem bírom ki.
Vidám színű, családias hangulatú házak maradtak el mellettünk, mialatt az egyik magazinban látott, dekoratív külsejű nőről beszélgettünk…
Egy anekdotával érzékeltetném, milyen a stílusa. Kamaszkoromban cimboráimmal egy jelenet miatt imádtunk egy – amúgy gyenge - kosztümös pornófilmet. A huszár épp tolja a hadnagy feleségét, mikor bejön a hadnagy és közli:
- Asszonyom, szopjon le!
John Cure - A vámpír anatómiája
Nem rossz egyes szám első személyben írt kis szösszenet, de a világon semmi új ötlet nincs benne.
Az utolsó szál
Egész jó ábrázolása a fű okozta paranoiának és az LSD által előidézett hallucinációknak. Helyenként kifejezetten feszélyezett olvasás közben – és ezt most pozitívumként értem. Akinek volt már kisebb-nagyobb pszichikai balesete bármilyen vegyülettől, az szerintem értékelni tudja majd a művet.
Eltemetve

Kriminek induló állattemetős. Ennyi. Ja és megint egy kis gyöngyszem.
Johnban sajnos a magabiztosság legapróbb szikrája sem volt meg, és hiába volt sikeres az üzleti életben, nem tudott annak látszani.
Nincs olyan sikeres üzletember, aki ne ezt sugározná magáról, mert enélkül nem is lehetne az, ami. Pont. Egy-egy apróság annyira el tudja rontani az egész összképet.
Sidi Schwimmer – Hajtűkanyar
Lehet, hogy egyszer majd elolvasom, de inkább nem. Azon épp túltettem magam, hogy a szigorú, zsidó mama széder este megmondja lányának, hogy férjhez adja, és az esküvőig apácazárdába küldi, de ott muszáj volt abbahagynom, hogy:
Hajába simogatta a megalázó és értelmetlen pusztítást, aztán a tehetetlenségtől bénultan csókolta, szorosan a hideg vashoz szorítva testét.
Michael Mansfield – Szimbiózis
Én sem boldogultam vele. Olvashatatlan.
Hát ennyi.