
Lawrence Block: Ha a szent kocsma is bezár

Van persze sztori, alakul a nyomozás, de ez a vonal rendkívül hangsúlytalan, a nagyon kíváncsi olvasók kedvéért azért mégis pár szót: Scudder egy ellopott könyv után nyomoz, mely az adóhivatal kezébe kerülve tönkretehetné egy cimboráját, valamint egy látszólag tiszta gyilkossági ügyben keres további bizonyítékokat a már elfogott tettesek ellen. A lényeg viszont nem a nyomozás menete, hanem a kocsmák, az ivócimborák, pár óráig tartó (de addig örökre szóló) barátságok, a lyukak az emlékezetben, a másnapos reggelek, a gyógysörök. Lawrence Block ugyan sosem válaszolt egyenesen, mikor azt firtatták, mennyire önéletrajzi ihletésű Matt Scudder figurája, de (ha jól értelmeztem) arra hivatkozott, hogy az AA-ban az első A az anonimitásé. Valószínűleg nagyon is tudta miről ír, és ez át is jön. Mármint persze én ezt nem tudhatom, de egy jó barátom mondta, aki alkoholproblémákkal küszködik. Félreértések elkerülése végett.
Ital, kocsmák - és a város. Megfog a helyszínek hangulata, nagyon könnyű elmerülni ebben a Noir Yorkban (TM Max Payne), főleg a záró fejezet sikerült zseniálisan. Pár percbe telt csak, hogy elkezdjek nosztalgiát érezni egy korszak iránt, amikor még nem is éltem, egy olyan helyen, ahol még sosem jártam. Scudder - már tisztán - gondolatban végigjárja törzshelyeit, sorra veszi, melyik mikor zárt be, melyik cimborája merre jár a világban. Beregi Tamás Egyetleneim c. könyve jutott eszembe róla, amitől ugyan helyenként agyidegzsábát tudok kapni, mikor az íróval elszalad a szinonimaszótár (vonzódásom a képzavarok felé nem kisebb, mint B.T.-nek), de az a könyv is egy hasonló mustrával végződik. A bezárt Ráckert, a tinidiszkó Zöld Pardon, az elcsöndesült Calgary, és a többi. Öregszünk. Ugyanezt zongorázza végig Block is New Yorkban.

A címválasztás is zseniális, a Last Call c. Dave Van Ronk dalból származik, akiről elképzelésem sem volt eddig, hogy ki lehet. Hozzám hasonló zeneileg alulképzett olvasóink kedvéért: ír blues / folk zenész volt. A Last Call pedig úgy született, hogy Joni Mitchellel és Leonard Cohennel együtt tintázott Van Ronk, majd másnap a noteszében megtalálta a kész dalszöveget. Miután a kézírást egyikük sem ismerte fel, megszavazták, hogy valószínűleg Van Ronk írta. Micsoda éjszaka lehetett, sóhajt fel az ember fátyolos szemmel.
Túlmutat a krimin. Kötelező. (Absztinenseknek is.)
And so we’ve had another night
of poetry and poses,
and each man knows he’ll be alone
when the sacred ginmill closes.
Ta-damm...
Azért hatos, mert szerintem annyi. Vagy mert iszákos vagyok. A ponyva gyöngyszeme.



a világon.








A történet egy White Mike nevű, valóban koraérett díler gyerek körül forog, aki a kis köcsögökből él. Vesz, elad, sétál a városban, olvas, padokon ücsörög, a szülein mélázik. Megismerjük azoknak a történetét is, akikkel kapcsolatba kerül munkája során, az agresszív, széttrinyózott agyú egyetemistát, a pattanásos kisköcsögöt, a szűzkurvát, a hülye hippit és a társaikat – ezt mindenki el tudja képzelni, aki járt középiskolába,, csak éppen itt mindenki kő gazdag. Természetesen baj történik, gyilkosságok, bunyó, függőség, van itt minden. 

Mígnem. Jön a Nő. Akit a Lány a hídon c. klasszkikus filből ismert jelenettel öngyilkosság előtt pár perccel szed össze a fiú a Szabadság-hídon. Azt várnánk, hogy kitépi a fiút anyja börtönéből, de ahhoz már túl erősek a rácsok. Beteg embereknek egészséges kapcsolata sem lehet, anélkül is fájdalmat okoznának egymásnak, ha az anya nem próbálná meg minden erővel elmarni fia mellől a lányt - érzi, hogy komoly a dolog, teljhatalmát fenyegeti a kapcsolat. Nem voltam még anya, gyaníthatólag nem is leszek, de el tudom képzelni, milyen elemi féltékenységet érezhet egy nő, milyen kegyetlenséggel tud megtenni bármit, ha egyetlen fiát egy BETOLAKODÓ el akarja vinni tőle. 
Mielőtt kinyitnánk a könyvet, muszáj elidőzni a borítón. A hatalmas bötűkkel fölvésett felirat alatt eszelős tekintetű tinédzserek tekintenek vissza. Kicsit olyan a hangulata, mint egy zombis film plakátjának: lehet, hogy kinyírsz néhányat, de az egyik tutira elkap. Bevallom, többek közt ez a borító volt számomra a döntő érv a vásárlás mellett. Amúgy kis finomságokat is találhatunk a könyvben, ilyen a térkép, hogy a cselekményt koordináták alapján követni tudjuk, és a minden oldalon megjelenő apró grafikák (amik közül a legkedvesebb számomra a gyerkőc számláló). Ezektől mind olyan érzésem támadt, mintha egy manga képregényt tartanék a kezemben, aminek az oldalaira túl sok szöveget nyomtattak.
A karakterek szerintem nagyon jól sikerültek. Itt ismét az animékből jól ismert kamaszos extremitásokkal találkozunk. Aki hűséges, az nagyon hűséges és önfeláldozó, aki gonosz, az velejéig romlott. A szereplőknek nem csak a jellemük szélsőséges, hanem a képességeik is. Akit az író felruházott valamilyen tulajdonsággal, vagy képességgel, az abban a legjobb, és csakis ezekkel tudnak a másik fölé kerekedni. Természetesen a legkegyetlenebb kamasz az összes ilyen képesség birtokában van, hiszen naponta 9 órát játszik brácsán, 11 órát sportol (mindent egyszerre), 18 órát olvas. A maradék mínusz 14 órát rablással, zsarolással és az időexpandérenek bütykölésével tölti. Nyilván nem lenne annyira izgalmas az egész történet, ha az író az amúgy is gátlástalan fiút megfosztotta volna Superman összes képességétől. Az előtörténetek kiötlésében sem fogta vissza magát Takami szan. Van egy tinilány figura, - aki az egyik legszórakoztatóbb jelenség a könyvben – akit nyolcévesen négy öregember erőszakolt meg, fejenként háromszor. Ezután a mamája rájött, hogy ebből akár pénzt is lehetne csinálni, és ismeretterjesztő filmeket forgatott kislánya főszereplésével a pedofíliáról. Ha ez még nem lenne elég, a fiatal leányzó lekéselte anyut, és a barátnőivel közösen kezdtek kurválkodni. No, ennél a résznél azt hiszem fel is ordítottam a csepeli HÉV-en, hogy „ELÉG LESZ MÁR, ÉRTI MINDENKI!”.

Rögtön kezdődik azzal, hogy a főszereplők örökbefogadott kislányának van egy halálos, fertőző betegsége, amiről gyakorlatilag senki sem tud. Ugyan csak vérrel és nemi úton terjed, de könyörgöm, az óvónéninek akkor is kell tudni, ha pl. HIV-frtőzött a gyerek, nem? Olyan a világon (semelyik világon) nincs, hogy örökbe adjanak egy ilyen kölyköt anélkül, hogy a szülőkre súlyos kötelességeket ne rónának. 





Jól indul a darab, a későbbi tragikomédiából még csak a komédiát látjuk. Úgy tűnik, hogy egy kellemes kis gúnyolódás az egész, amit három zseniális színésznő – Szirtes Ági, Csákányi Eszter, Pogány Judit – jutalomjátékának szántak. Mind a hárman apró mozdulatokkal, gesztusokkal, modorosságokkal építik fel a karaktereket, nagyon rég nem láttam ilyen jó alakításokat.
színes tévéjét ünnepelik. A beszélgetés az élet nagy igazságai körül forog – Parti Nagy Lajos keze munkája az egyszerű emberek anyanyelv-gyilkossága -, az élet értelme, a jóság, a vallás kerülnek folyton szóba. Ugyanakkor a három nő saját nyomorúságát is folyton felemlegeti. Erna részeges, őt egyáltalán nem tisztelő fiáról panaszkodik, Grete (Sz.Á.) nem hajlandó beletörődni, hogy bizony megöregedett, Mariedl (Cs.E.) pedig arról szónokol, hogy őt mennyire megbecsüli mindenki munkája miatt – csupasz kézzel hárítja el a dugulást gazdag emberek vécéjében a szerencsétlen. Nyilván nagyon megbecsülik.




